Martino mester bizonyosan hosszas töprengések után tudja csak eldönteni, hogy melyik meccsen ki kezdjen a csatárposztokon.

Először is azt kell eldöntenie, hogy két- vagy háromcsatáros felállásban kívánja játszatni csapatát. Ha az egyéni képességeket nézzük, megállapíthatjuk, hogy a csapat ezen a poszton van a legjobban eleresztve, vagyis minél többet kéne pályára küldeni közülük. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a paraguayi foci mindig a stabilitásra épül, így a megszokott és a selejtezők során is eredményesen alkalmazott 4-4-2-es felállás mellett is sok érv szól.

 

A közelmúlt felkészülési meccsei alapján a csoportbeli ellenfelek nem kaptak megbízható információkat a csapat várható taktikai felállásáról, mert a Mester kihasználva a tétnélküli mérkőzések adta lehetőséget, több formációt is kipróbált. Még a – gyakorlatilag – három hátvédes, totális támadófutballon alapuló felállással is kacérkodott – nem túl sok sikerrel.

 

Én személy szerint azért örülök kimondottan annak, hogy sok remek támadó foglal helyet a 23 fős keretben, mert így hatalmas belső harcra kell számítani, mindenkinek mindig a maximumot kell kihoznia magából. A szövetségi kapitány már eddig is bizonyította, hogy csak a nevéből senki sem tud megélni nála, és ha valaki nem tud élni a bizalmával, az könnyen a kispadon találhatja magát.

 

Olyan – esetlegesen előforduló – szituációban is előnyt jelenthet a sok kiváló formában lévő támadó, amikor a csapat hátrányba kerül. Ez esetben nyugodtan pályára lehet dobni további egy vagy két gólvágót, akik csereként is sokszor eredményesek szoktak lenni. Szerencsére a csapaton belül hatalmas egység uralkodik, mindenki képes felülemelkedni egyéni hívságain a nemzeti csapat érdekében, ezért akármilyen szerepkör is hárul akár a legnagyobb sztárjaikra is, azt örömmel vállalják. Ezen felül megemlítendő, hogy egy ilyen sorozatterheléses tornán, mint a világbajnokság, gyakran előfordul(hat)nak kisebb-nagyobb sérülések is, ezért szintén hasznos, ha minden posztra több kiemelkedő játékos áll bevetésre készen – különösen igaz ez a csatárokra.

 

Most nézzük, hogy kikből is lehet válogatni:

 

Oscar Cardozo (Benfica)

A nagynevű portugál klub – hosszabb szünet után - idén újra megnyerte hazája bajnokságát, amiből Cardozo nem kevesebb, mint 26 találattal vette ki a részét - mindezt 28 mérkőzésen érte el! A nemzetközi kupaporondon további 10 gól áll a neve mellett (13 mérkőzésen érte el), amiből kitűnik, hogy nemzetközi mérkőzéseken is kimagasló teljesítményt nyújtott az elmúlt szezonban. Egyik erősségét a pontrúgások jelentik, igazi szabadrúgás-specialista; továbbá magasságát (192 cm) is remekül kamatoztatja.

Ami némiképp árnyalja a képet esetében, az a 29 nemzeti mezben elért 4 gól. Én mindenesetre bízom benne, reális esélyt látok rá, hogy sikeresen menti át a klubcsapatában mutatott formáját a világbajnokságra.

Érdemes tudni, hogy a kiváló fizikai adottságokkal rendelkező játékos 2006 után 2009-ben is az év játékosának lett választva hazájában.

 

 

Lucas Barrios (Borussia Dortmund)

Mostanság az egyik legtöbbször emlegetett tagja a válogatottnak. Az argentín születésű játékos honosítási folyamata március közepén fejeződött be, amit főleg Cabanas kiesése után tartottak szükségesnek. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a 25 éves támadó mindösszesen 2 válogatott fellépéssel büszkélkedhet egyenlőre. A góljainak száma is pont ennyi: az írek és az elefántok elleni felkészülési meccsen is sikerült megzörgetnie a hálót.

A Dortmund kiválósága a Bundesligában is remek szezonon van túl, 19 góljával a német góllövőlista harmadik helyén végzett.


 

Nelson Haedo Valdez (Borussia Dortmund)

Amennyiben a kapitány összeszokott párost szeretne a pályán látni, akkor Barrios mellé Valdezt teszi be a kezdőcsapatba. A Dortmund csapatában összecsiszolódtak, amit a válogatottban (is) szívesen megmutatnának. Ő nem rendelkezik kimagasló góllövési statisztikákkal, de megbízható játékával hasznos tagja a csapatának, gyakran szolgálja ki gólpasszokkal csapattársait. 38 válogatott fellépésen 9 gólt szerzett.

 

 

Roque Santa Cruz (Manchester City)

A csapat legismertebb futballistája, a City sztárjátékosa. Meglehetősen gyatra szezonon van túl, ami egyfelől sérülésének tudható be, másrészt az angol egyesület meglehetősen bő csatárkínálatának. 19 pályára lépés alkalmával háromszor volt eredményes. A mutatott játéka alapján kezdi visszanyerni formáját, de még mindig nem az igazi. Ha ki tudja hozni magából a 100%-ot, akkor nem kérdéses helye a kezdőcsapatban. A padozást is megszokhatta Manchesterben, vagyis a cserecsatár szerepe is ismerős lesz számára – amennyiben mások meggyőzőbb teljesítményt nyújtanak az edzéseken.

A válogatottban 69 mérkőzésen 21 alkalommal kapitulált neki az ellenfél védelme.

 

 

Edgar Benítez (Pachuca)

A 22 éves játékos a mexikói Pachua gárdáját erősíti, ahol ezidáig 50 mérkőzésen 11-szer volt eredményes. A válogatottban még rosszabb a statisztikája, 12 fellépésen egyszer talált be az ellenfél kapujába.

Valószínűleg csak akkor kap szerepet, ha sérülések sújtják a csapatot, máskülönben csupán néhány percre számíthat a kispadról beszállva.

 

 

Rodolfo Gamarra (Libertad)

A 21 éves ifjú tehetség hazája bajnokságában pallérozódik, de ígéretes karriernek nézhet elébe, amennyiben a várakozásoknak meg tud felelni. (Már a Rodolfo név is nagy varázslatokra predesztinálja.) Alacsony, de gyors, technikás futballista, vagyis a paraguayi labdarúgó mintapéldánya. Már háromszoros válogatott, de az első gólja még várat magára. Lehet, hogy pont Afrikában szerzi meg? Lássuk be, erre kevés a lehetőség, nagy valószínűséggel pályára lépés nélkül tudja le a tornát.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: foci futball világbajnokság keret benitez csatár paraguay vb2010 santa cruz martino barrios cardozo valdez gamarra

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr802047745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása