Lassan kezdődik a meccs. Ami nekünk A MECCS. (Legalábbis ami a VB ezen szakaszát érinti.) A ráhangolódás nem sikerült annyira jól, mert a hollandok játéka ugyan elkezdte felpörgetni bennem a futballhormonokat, de a Japán – Kamerun meccs olyan reflexeket kezdett el kiváltani belőlem, mint a Tévémaci óvodás koromban.
De ne is törődjünk a sok kutyaütővel, hisz este fieszta lesz szerte a világon, a Dél-Afrika – Paraguay – Magyarország tengely örömünnepet fog járni, hisz az Albirroja megkezdi a világbajnoki szereplését, ami reméljük minél tovább tart.


Mindkét csapat lelkesen, és önbizalomtól duzzadva készül. Tipikus háromesélyes meccs, mind a 90 perc izgalommal kecsegtet.
Bloggertársammal a tegnap már letesztelt és jól bevált helyen tekintjük meg a mérkőzést (www.agrund.hu). Bízunk benne, hogy több Paraguay-szurkoló lesz ma, mint ahány ausztrál szimpatizáns volt tegnap -, bár a bejáratnál rögtön összefutottunk egyikükkel.

A kezdőcsapatok már megvannak, a névsort olvasva mondhatni a papírforma érvényesül az előzetes információk alapján.
Olaszország: Buffon – Zambrotta, Cannavaro, Chiellini, Criscito – De Rossi, Gattuso, Montolivo – Iaquinta, Gilardino, Pepe
Paraguay: Villar – D. Verón, Da Silva, J. C. Cáceres, Torres – Vera, E. Barreto, Santana, Riveros – Barrios, Santa Cruz

Mindenkinek jó szurkolást!
Vamooooos Paraguay!!!!!

20 komment

Címkék: foci olaszország futball világbajnokság paraguay vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr652081550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

C_Brown · http://hattrickunited.com/egricsillagok 2010.06.14. 20:02:09

Mindegy, mi lesz az eredmény, Paraguay nyer, mi nyerünk! Hajrá.

Gabba 2010.06.14. 21:27:33

Höjj, Alcaraz!

Adjatok a macskazabálóknak!

BVBDortmundLaci 2010.06.14. 21:28:13

Vamos Vamos Vamos!!!

Már csak egy Barrios kontra gól és 0-2vel mehetnek tésztát enni a szaros dígók ;)

1kutya 2010.06.14. 22:14:13

no, ahogy elnézem, betettem az albirroja-t a kedvencek közé (bár feljövőben a mocskos macskazabálók).

Hose Louis Chilavert for president!!!:-DDD

Hódos Hajnalka 2010.06.14. 22:25:28

Többet vártam az "előrejátékban", de ha mi így védekeznénk, a fejem se fájna. :)
Bár mi mindig így kezdünk, az összes szemkörnyéki ráncom ennek meg a magyar vízilabda válogatottnak köszönhetem.

DanZi 2010.06.14. 22:26:46

ÉJÁÁJÁÓÓÓ go paraguay! fasza volt, kár, hogy nem jött össze a győzelem!

D king 2010.06.14. 22:35:33

Az olaszok már a 35. másodpercben szimuláltak. :D
Tetszett, hogy 2 csatár mindig a pályán volt, nem álltunk be teljesen bekkelni. Persze a védekezőbb felfogás érthető 1-0-s állásnál a címvédő ellen az első meccse.

D king 2010.06.14. 23:03:08

@Hódos Hajnalka: A végén azért nyomtak az olaszok. A szögleteknél meg paráztam, nem kicsit. Főleg, hogy az egyenlítő gól is úgy esett. :(

1kutya 2010.06.14. 23:21:53

@D king: azért Villar bakija kb akkora volt, mint fél délamerika, ezt ismerd el!

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.14. 23:23:07

@1kutya: sajnos elnézte, de azért Villar elég jó kapus. Anno Chilavert is potyázott VB-n, pedig ő Isten volt:)

D king 2010.06.14. 23:24:44

@1kutya: Ez így van, hatalmas hiba volt. Az a gól nem az olaszok érdeme volt, hanem Villar bakija. De azért ez még nem egy Green-féle hiba... (De közelíti.)
Majd a többi meccset lehozza hibátlanul. :)

1kutya 2010.06.14. 23:32:18

@D king: én is remélem!

Villart nem hibáztatom, kapus révén tudom, ezt bárki elnézheti!

@pyrogate: nemnem! az úgy kezdődött, hogy Chilavert megtefremté Istent...:-DDD

1kutya 2010.06.14. 23:34:31

megteremté no!

vamos, vamos!!!

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.06.15. 02:12:28

@D king: Jaja, szimuláltak. Kívánom neked, hogy egyszer szálljon beléd - páros lábbal, térdre - nedves füvön focista. Vajon akkor is ez lenne a véleményed? Reális megközelítésben sárga lap járt érte, de Paraguay későbbi henteskedését megelőzve nyugodtan küldhették volna zuhanyozni...

D king 2010.06.15. 10:26:53

@Dave985: Jó, pont ilyenben nem volt így részem, de nekem is szakadt már fel térdem, meg sípcsontomig is felsértették a lábamat. Vagyis tudom milyen. De azért köszi a jókívánságot. :)
Amúgy a szimulálás után tettem egy nevetős fejet...
És a paraguayiak persze, kemények voltak, de az olaszok nem? Camoranesit a végén ki kellett volna állítani! (Még úgyis ezt mondom, hogy mostantól az olaszoknak is szurkolok - mint ahogy alapból ezt szoktam tenni.)

Brukk 2010.06.15. 10:33:06

@D king: De Rossi letalpalásáról, a második félidőben Marchisio vagy Pepe kíméletlen lerúgásáról még nem volt szó. No, mindegy.

Azok ellen viszont nem tudom, mire mentek, akik hasonló játékfelfogásban fognak ellenetek pályára lépni. (nem a belépőkre értettem, hanem a meccs egészére)

D king 2010.06.15. 10:55:14

@Brukk: Mások ellen más játékot kell játszani, ezt a kapitány is tudja. Az olaszok ellen nem lehet úgy kiállni, mint mondjuk Szlovákia ellen. Az öngyilkosság lett volna.
A kemény belépőkhöz meg: mindkét csapat elég kemény volt azért, nem lehet csak az egyik csapatot megszólni emiatt. Sok kis "apró" testi kontakt, meg rugdosás volt egész végig. Ez volt várható egy csoportrangadótól. :)

Dave985 · http://siparadicsom.reblog.hu/ 2010.06.15. 11:14:27

@D king: Isten ments, hogy ezt kívánjam neked! Brutális belépő volt, amiért a bírók többsége piros lapot adott volna.
Igen, Camoranesit is ki kellett volna állítani. Ahogyan egyik paraguayi középpályás szintén nem egy alattomos belépőt tudhat magáénak...

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.15. 14:22:41

@Dave985: igen, az esőben néha mellécsúsztak, de azért hidd el nem alattomosak ezek a játékosok. Dragónerhez képest nincsenek sehol :D
süti beállítások módosítása