Nincs baj, bébi!

2011.07.05. 14:47 pyrogate

Déja vu érzés kerít hatalmába.

Tavaly a VB első köre után kissé csalódottan vettük tudomásul, hogy alig láttunk gólokat, a nagy csapatok gyengélkednek, a kicsik pedig simán kivédekeznek akármilyen über-hero team ellen 90 percet. Persze ekkor még reménykedtünk, hogy beindul a gépezet, és elsősorban a dél-amerikaiaktól vártuk az igazi focit.
Aztán tudjuk mi lett a vége.

Itt van a Copa America és egyenlőre hasonló a helyzet. Brazília, Argentína, Paraguay és Uruguay összesen rúgott két gólt, ráadásul mindegyik döntetlen játszott. Egyedül Chile nyert a nagyok közül, illetve Kolumbia, de mindketten az Arany Kupáról tartalékcsapattal érkező hakniválogatottak ellen. Tudom én, majd beindul ez is, legalábbis reméljük, hogy nem egy egygólos átlaggal végigszambázó (illetve inkább rumbázó, ha megengeditek nekem a táncos poént) csapat nyeri a Copát, mint tavaly a VB-t. Harcokban most sincs hiány, megszakadnak a csapatok, hogy betartsák a taktikai utasításokat, a nagyok pedig próbálják nyújtani a látványos, sokpasszos játékot, de a bunkervédekezések ellen nehéz.

Talán majd a második körben...

Annál is inkább, mert Paraguay Brazília ellen lép fel szombaton 9 órától, tehát most minden valószínűség ellen mi fogunk inkább védekezni és a brazilok támadni. Én azt mondom - és a látottak alapján főleg egyetértetek Ti is velem -, hogy most nagyon is verhetőek. Persze valószínűleg még találkozunk velük a csoportkör után, így én kiegyezek azzal, ha csak akkor győzünk. Most akár lehet döntetlen is. Csak ne 0-0, könyörgöm!


 

Nem játszottunk igazán jól, de eddig a Copán senki sem, tehát még ne vonjunk le következtetéseket.

Santa Cruz szerintem hatalmas formában van, remélem a Mester megtalálja mellé az ideális csapatot, Villar is remekül véd, a középpályán kéne még változtatni. A védelem néha megingott, mint a fenti képből is látszik, ám alapvetően jól zártak. Barrios azonban igazán lőhetne már 3-4 gólt!

Aztán, ha egy üzlet beindul...

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr403041727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2011.07.05. 23:30:20

"Santa Cruz szerintem hatalmas formában van" csak ne 20 percig legyen formában, hanem 90-ig! a többi majd jön magától...

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2011.07.06. 00:14:53

a végén valóban eltűnt, de a középpályáról nem sok támogatást kapott. Szerintem az első félidőben messze a csapat legjobbja volt, a másodikban is próbálkozott, de nem voltak társak

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.07.10. 17:06:34

Nénzdmár, régi csoportellenfelünk! Király, feltámadt a Paraguay blog is :)

Néztem tegnap a meccset, nektek drukkoltam, jobbak voltatok, a brazilok nagy mákkal mentették meg az egyik pontot.

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2011.07.12. 23:59:25

jaja, sajnos!
köszi:)

azért így is behúzzuk a Copát
süti beállítások módosítása