Megkezdődött a 2012-es Libertadores-kupa  („Dél-Amerika Bajnokok Ligája”), amelynek a selejtezőiben egy paraguayi csapat is érintett volt. A Libertad csapata sikeresen vette az első akadályt, az ecuadori El Nacional ellen jutott tovább jobb gólkülönbséggel, így bejutott a csoportkörbe, ahol az európai BL-hez hasonlóan 8 csoportban összesen 32 csapat küzd meg azért, hogy végül felülhessen Dél-Amerika trónjára. Így összesen 3 paraguayi együttes van ott a kontinens legrangosabb tornáján, amelyek jó eséllyel lépnek pályára – legalábbis ami a csoportjukból való továbbjutást illeti, mert legyünk őszinték: a végső győzelemre főleg a brazil, argentin és mexikói klubok pályáznak a legnagyobb eséllyel.
 


Íme a paraguayi csapatokat érintő csoportok:




Azért láthatjuk, már az egyenes kieséses szakaszba való jutáshoz is nagyon meg kell küzdeni, de nem esélytelen a helyzet, ha a tavalyi eredményeket vesszük alapul.
Tavaly a Libertad veretlenül, 14 ponttal nyerte meg a csoportját,majd a nyolcaddöntőben a brazil FLumineset ütötte ki, ami után viszont a Velez Sársfieldtől szenvedtek kettős vereséget.
A Cerro Porteno szintén csoportgyőztesként jutott túl az első körön, méghozzá a brazil Santos és a chilei Colo-Colo előtt! Ezután egészen az elődöntőig meneteltek, ahol viszont újra összekerültek a Santossal, amely csapat ellen egy soványka vereséget szenvedtek az első meccsen (0-1), majd pedig egy gólgazdag döntetlennel (3-3) estek ki. Láthatjuk, majdnem döntősök lettek, és bár most nem ők képviselik Paraguayt, de ez csak azt jelenti, akadt náluk jobb is odahaza. Egyébiránt Roberto Nanni argentin játékosuk a torna társ-gólkirálya lett 7 találattal.
Sajnos a harmadik paraguayi együttes szereplése a szégyen kategóriába tartozott, a Guaraní 6 vereséggel, 0 ponttal, mindössze 2 szerzett, de 16 kapott góllal fejezte be a csoportkört. (Ők lennének Paraguay Debrecenje?)

És a mostani 3 csapat kikre épít?

A Club Nacional keretében csupán két idegenlégiós van, mindketten argentinok, tehát egy ízig-vérig nemzeti csapatról beszélünk – hűen a nevükhöz. Keretükből számunkra a legismertebb játékos az a Denis Caniza aki 4 világbajnokságot is megjárt (1998, 2002, 2006 és 2010), és kereken 100 válogatottság van a háta mögött – amelyeken védő létére egy gólt is szerzett. A középpályán az a Marcos Riveros van, aki szintén bemutatkozott a válogatottban, és klubcsapata erőssége lett. A csatársorban Ariel Bogado és Javier Mercedes González rendelkezik válogatottsággal.

A Club Libertad sokkal több nagy névvel vág neki a küzdelmeknek, és több idegenlégiós is van a keretükben.
Köztük van az a 36 éves Pedro Sarabia, aki 47 válogatottsággal bír, a 34 éves Carlos Bonet a maga 73 válogatottságával. A 26 éves Víctor Caceres is már 26 válogatottságnál jár, aki ráadásul a klubhűség mintapéldája, hiszen a mostani az egyetlen klubja a felnőtt pályafutása során. Meg kell jegyezni, ez nem ritka ennél a csapatnál – még ha nem is ilyen extrém módon. A játékosok többsége sok-sok éve játszik itt, a jelenlegi klubjában, vagyis nem vándormadarak alkotják a keret túlnyomó részét.

A legtöbb légióst a Club Olimpia alkalmaz a 3 csapat közül, de csak 3 nemzet fiai találhatóak meg náluk: urugayiak (5), kolumbiaiak (3) és argentinok (3). Fontos információ, hogy ők már 3 alkalommal nyerték meg a kiírást, 1979-ben, 1990-ben és legutóbb 2002-ben.
Ezzel a 6. helyen állnak a rangsorban, ami a kupagyőzelmeket illeti, ami még nagyobb dolog, ha hozzátesszük, hogy ebben az összevetésben az első 12 helyezett klub között (az Olimpián kívül) csak brazil, argentin és uruguayi klubok vannak csak – de az utóbbi nemzet is korábbi sikereivel érte el ezt a kimagasló eredményt. Még magasabb szintre lehet őket emelni azzal a ténnyel, hogy a 3 megnyert döntőhöz 3 elbukott finálé is társul. Ez főleg úgy nem kis eredmény, hogy más paraguayi együttes még csupán döntőbe sem jutott rajtuk kívül. Hátha idén újra sikerül szép eredményt elérniük, amihez szerintem megfelelő kerettel rendelkeznek!

5 komment

Címkék: olimpia 2012 paraguay libertadores nacional libertad

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr834070682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2012.02.09. 18:14:08

olimpia, nacional biztos továbbjutó, a libertadra max 2 fontot mernék adni a bukinál, de csak a szívem miatt.

D king 2012.02.10. 11:25:38

Első körös eredmények:
2. CSOPORT: Emelec(ecuadori)– Olimpia 1–0
5. CSOPORT: Libertad – Alianza Lima (perui) 4–1
6. CSOPORT: Nacional – Cruz Azul (mexikói) 1–2

Majd lesz jobb is! :)

D king 2012.02.27. 14:58:05

2. csoport: Olimpia - Lanús (argentin): 2-1
5. csoport: Nacional (uruguayi)- Libertad: 1-2

Közben láttam, változtak a keretek. Amíg a bejegyzésben említettem, hogy a Club Nacional keretében csupán 2 idegenlégiós van, addigra az első meccsükre (február 8.) beerősítettek. A cserékkel együtt 18 fős keretükbe 4 argentin játékos mellett egy brazil csatárt is neveztek - méghozzá őt a kezdőbe. Mivel az edző sem paraguayi (argentin), így ezen erősítések nem meglepőek. Viszont így csorbul a Nacional név jelentősége. :( Még úgyis, hogy azért még messze vagyunk az INTERnacionalra való névváltoztatástól.

maracanazo · http://mindenuruguay.blog.hu/ 2012.07.05. 04:53:24

Hali, hátha ezt még nem hallottátok. Könnyen lehet, hogy Pelusso lesz a válogatott kapitánya. Vele nagyon jól járna az Albirroja, mert remek edző. Uruguayban nagyon szeretik. mindenuruguay.blog.hu/2012/07/05/uruguayi_kapitanya_lesz_paraguaynak
süti beállítások módosítása