Paraguay kontinenstársai közül többen is túl vannak az első meccsükön, nézzük tehát, hogy kinek mennyire volt ez sikeres.

Uruguay
A „Vezír” egyik favoritja (Argentína mellett). Nekem nem tartozik a kedvenceim közé, de a franciák ellen szinte akárkinek hajlandó vagyok szurkolni. Lelkesen játszottak, de egy kis plusz hiányzott, amivel megnyerhették volna a meccset. Bár ezt a gall csapatot mindenféle plusz nélkül is simán legyőzhették volna, ha a középpályájuk képes megfelelően támogatni a halálos támadópárosukat. Ha ezen finomítanak még, továbbléphetnek a csoportjukból (reményeim szerint Mexikóval együtt). A döntetlen jó kezdésnek számít a papíron erősebb franciák ellen.

Argentína
A nyitómeccsük nem sikerült valami fényesre, bár a legélvezetesebb meccset produkálták az eddigi négy közül. A Messi messzi földön híres támadóegységük sorban hagyta ki a helyzeteket, ami majdnem megbosszulta magát. Talán azt gondolták, hogy Nigéria Uche úgy se’ lő gólt?
Többször kiütközött, hogy Zanetti úgy hiányzik a csapatból, mint a szőlő az alföldi borokból. Ezt Maradona még úgy próbálta alulmúlni, hogy jobbhátvédként egy balszélsőt játszatott. Ha ezt egy komolyabb csapat ellen is meghúzza, garantált a többgólos vereség -, persze csak az után, hogy 10 emberre fogyatkoznak.
Az 1-0 elég sovány győzelem, mindenki többet várt tőlük, azonban a többi csoportmeccs könnyebbnek ígérkezik. Főleg, hogy láthattuk is „játszani” a másik két csapatot ma kora délután.
A csoportjukon túljutva, amennyiben ezen a védőjátékon és  a helyzetkihasználáson nem tudnak javítani, most sem várható nagy menetelés tőlük.


Mexikó
Igaz, nem a CONMEBOL zóna tagja, de az amerikai kontinensen vannak, és a Copa America által tiszteletbeli dél-amerikaiak.
Csak úgy, mint a többi csapatnál, náluk is a befejezések pontatlansága eredményezte az elmaradt két pontot. Jelzésértékű, hogy egy szem góljukat is egy védő, Rafa Marquez szerezte.
A védelem többször megingott, a meccs végén is csak a szerencsén múlott, hogy nem kaptak még egy gólt. A kapusukat is gyenge pontnak érzem, és ez egy világbajnokságon döntőnek bizonyulhat.
Az első meccset illett volna megnyerni, hisz a házigazdáknál csak acélosabb alakulatok ellen játszanak majd; kellemetlen helyzetbe hozták magukat. Ugyanakkor a csoport másik meccsének végeredményének tudatában még van esélyük a továbbjutásra, hisz mind a négy válogatott 1-1 ponttal áll.

Szólj hozzá!

Címkék: foci futball mexikó uruguay világbajnokság dél afrika argentina vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr782076962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.