Bár csak jövő nyáron kerül sor a 43. Copa Americára, december 11-én megtartották a sorsolást, így kiderült, mely csapatokkal kell megküzdeni a továbbjutásért Paraguay válogatottjának!

 

Az Argentínában rendezendő kontinenstornára 4 kalapból húzták ki a csapatokat.
Paraguay válogatottja a 2. kalapban foglalt helyet, Chile és Kolumbia társaságában. Az első kalapban Brazília, Argentína és Uruguay volt. Érdekesség, hogy 2011-ben Mexikó mellett Japán lesz a másik vendégcsapat (az elmúlt időszakban megszokott USA helyett), valamint az is érdekesség volt, hogy mindkét „vendég” a negyedik, papíron leggyengébb kalapban foglalt helyet, pedig játékerejük jóval erősebb ennél.

Paraguay a B csoportba került, ahol Brazília, Ecuador és Venezuela ellen kell meccselni a továbbjutásért, amit az első két hely valamelyikével automatikusan kiharcolhat. Továbbá a 3 harmadik helyezett csapat közül a két legerősebb is továbbjut. Mondhatjuk, Paraguay számára szinte lehetetlen a kiesés.

A rend kedvéért megemlítem a további két kvartett beosztását is.
Az A csoportban Argentína, Kolumbia, Japán és Bolívia foglal helyet. A C csoportot pedig Uruguay, Chile, Mexikó és Peru alkotja.
Előzetesen tehát a B csoport tekinthető talán a legkönnyebbnek, a vörösfehérek számára itt a 2 győzelem borítékolható. A legkiegyenlítettebbnek a C jelű négyest tartom, ahonnan csak Peru lóg ki, viszont a többi 3 csapat hatalmas harcot fog egymással vívni a végső sorrend kialakításáért.
Előzetes jóslatom alapján Bolívia, Ecuador, Venezuela és Peru válogatottjai búcsúznak az első kör után, és onnantól kezdve kezdődik az éles harc!

Paraguay első meccsét 2011. július 3-án Ecuador ellen játssza (sima győzelem), majd 9-én következik Brazília, és az utolsó csoportkörös mérkőzés 13-án Venezuela ellen lesz.

A B csoport győztese a 2. legjobb 3. helyezettel játszik majd – vagyis a leggyengébb továbbjutóval. Ezért jönne jól a csoportgyőzelem, hisz azzal már fél lábbal az elődöntőben lehet lenni. Mondhatni, a B csoport lett így a legszerencsésebb. Amennyiben a második helyen végezne a csapat (Brazília mögött), akkor a C csoport győztese vár rájuk a negyeddöntőben. (Azért az sem elhanyagolható tény, hogy ez azt jelenti, hogy nem Argenítna ellen kell kivívni a továbbjutást! "Csak" Uruguay, vagy Mexikó ellen...)

Ma este (december 23.) pedig mindenki nézze a Sport1 csatornát!!!
20:30-kor ez lesz műsoron: Copa América - A sorsolás és az előkészületek

(Ismétlés: December 27. 23:45)

 

Szólj hozzá!

Címkék: venezuela brazília dél amerika ecuador argentina paraguay copa américa

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr592535059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.