Téli átigazolások

2011.02.03. 11:23 D king

Véget ért a téli átigazolási időszak, amely során igazából csak Angliában robbantak a bankok. A többi ligában jellemzően kisebb összegek mozogtak, és főleg a kölcsönbeadási opciók voltak a jellemzők. Persze, voltak csapatok, amelyeknek élet-halál kérdés volt a keret megerősítése, így azért számos klubváltásra sor került.

Nézzük, mely paraguayi játékosok lépnek pályára más mezben a tavaszi szezonban.
Ha már Angliát emlegettem, kezdjük is Paulo Da Silvával, aki másfél év alatt mindösszesen 18-szor lépett pályára a Sunderland színeiben, tehát nem meglepő a klubváltás részéről.
A válogatott meghatározó játékosa a Pintér Ádámot is soraiban tudó Real Zaragoza csapatát erősíti mostantól. A 31 éves középső védőért a transfermarkt.de alapján 350.000 eurót fizetett a spanyol csapat. Mivel Pintér is Da Silva posztján játszik, így a magyar tehetségnek még nehezebb lesz a csapatba kerülés (ő eddig 6-szor lépett pályára az idény során).

A paraguayi futball talán legismertebb csillaga, Roque Santa Cruz számára feloldozást tartogatott a mostani transzferszezon. Azt már hónapok óta tudni lehetett, hogy a Manszúrsejk City nem számol vele a kezdőcsapatban – sőt, még a padon sem -, a mostani szezonban csak egy mérkőzésen léphetett pályára. Roque a régi klubjához szerződött, visszatért abba a csapatba, ahol igazán ismertté vált. A Blackburnhöz ingyen került kölcsönbe, ahol korábban 57 mérkőzésen 23 gólt szerzett. Én abban bízok, hogy a szezon végén jutányos áron meg is tarthatják Roquét, mivel az egyértelmű, hogy Manchesterben nincs jövője. Az viszont érdekesség, hogy a Blackburn 18 millió fontot kapott érte 2009 nyarán, vagyis a City ésszerű gazdálkodása ez esetben is megmutatkozik.
A régi-új klubjában már 2 mérkőzésen is pályára lépett a csatár, ami azért is fontos, a Copa Américára így nem meccshiánnyal fog megérkezni.

A paraguayi játékosok a dél-amerikai játékospiacon is kelendőek, mint tudjuk, és ez most sem volt másképp.
Enrique Vera, a 31 éves védekező középpályás folytatva légióskodását, a mexikói Atlasból az ecuadori Quitóba igazolt.
José Maria Ortigoza, a 23 éves ifjú csatár ugyan még mindig a paraguayi Sol de América „tulajdonában áll”, de amint 2009-től folyamatos, most is kölcsönbe került el. A Palmeiras és az Ulsan Hyundai után a brazil Cruzeirohoz érkezett meg. Előző, koreai klubjában 26 meccsen 17 gólt szerzett, vagyis teljesen logikus, hogy egy erősebb bajnokságba került most. Azt tudni kell róla, hogy nem azért adja kölcsön a klubja évről évre, mert nem férne be a csapat kezdőjébe, hanem mert a külföldi vendégjátékok után akarja magasabb áron értékesíteni a nevelőegyesülete. 2007-től az „anyaklubban” 90 alkalommal lépett pályára, ahol 28 gólt lőtt, majd a Palmeirasban 29/4 volt ez az arány. Ezt követte a remek 26/17, amit nehéz lesz megismételnie egy erősebb ligában, de a még mindig fiatal támadónak meg van rá a képessége.

Zárjuk a sort egy „fordított” igazolással. Amíg a fiatal tehetségek elszerződnek az országból, a korosabbak Paraguayon kívül cserélnek klubbot, a levezetni szándékozó korosabb focisták -, ahogy az az élet rendje -, hazatérnek Paraguayba.
A 34 éves, 19-szeres válogatott Bobadilla a brazil Corinthiasból az Olimpiába szerződött. Vagyis a rutinos portás a légióskodás után hazatért. Döntése annyiból helyesnek bizonyult, hogy amíg előző klubjában egyszer sem lépett pályára, új klubjában már 1 fellépéssel büszkélkedhet.

Akinek hiányérzete támadt a cikk után, abban joggal tört fel ez az érzés. Én is kíváncsian vártam néhány guarani játékos eligazolását. Például Cardozo elszerződése egy topligában hónapok óta a levegőben lógott, de most mégsem lett belőle semmi.
Továbbá azt reméltem, hogy lesz néhány futballista, aki a több játéklehetőség reményében továbbáll jelenlegi kenyéradójától, de ezekre sem került sor.
És hogy kikre gondoltam az előbbi mondatom kapcsán? Néhány játékos ízelítőül:
Celso Ortiz az AZ színeiben 7-szer lépett pályára a szezon során, Barreto még mindig csak 13 fellépésnél tart másfél szezon során az Atalantában, a Sunderlandos Riveros 8-szor kapta meg a lehetőséget, de rutinos balhátvéddel, Morellel csak 5 alkalommal számolt a Deportivo.
Szerintem magyarként minden olvasónak ismerős lehet ez a dolog, elég csak Gera esetére gondolnunk. (De a sor itt is hosszúra nyúlhatna.) Vagyis még egy hasonlóság Paraguay és Magyarország között…
 

Szólj hozzá!

Címkék: igazolások santa cruz bobadilla

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr502635452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.