• 8 helyszín
  • 12 csapat
  • 1 KUPA


4 éve Brazília lemosta Argentínát a Copa America döntőjében, Robinho pedig igazi sztárrá vált (a torna gólkirálya, legjobb játékosa). Miközben Horti Gábor érdekes és - szerintem - szórakoztató kommentárjai között figyeltük a tornát, Messit, Riquelmét, Forlánt, Crespot (!), Pizzarot, a meglepően erős Uruguay-t, harmadik helyen végző Mexikóikat és persze a két gigász csatáját, páran azért már szívünk egy eldugott csücskében a piros-fehér-kék sikerekért szorítottunk. Paraguay régóta szimpatikus nekünk, így nem csoda, ha már ekkor is fél-szemmel figyeltük a kis ország mérkőzéseit. A csoportból való továbbjutás után azonban Mexikó 6-0val küldte haza a válogatottat. Hajtás után további infók.


Ám Paraguay nem olyan ország, ahol ennyitől összeomlanának. 3 évvel később, 2010-ben legjobb VB-szereplést elérve, a negyeddöntőben búcsúztak a későbbi győztes spanyolok ellen. De biztos vagyok benne, hogy erre mindenki emlékszik!

Hazaérve több, mint háromezren várták a csapatot a reptéren. Egy hétfői napon, fél hatkor. Hajnalban. Martino lemondott ugyan, de végül a Copára még maradásra bírták, a szurkolók pedig a csoda megismétlését várják. Mondjuk egy Copa-döntő?

A Copa hivatalos honlapján (www.ca2011.com - jegyezzük meg!:)) a főoldali szavazás alapján a kontinens szurkolóinak 30%-a az Albirroját várja az első helyre! Érdekes lenne megnézni a szavazók nemzetiségi arányát. Egy másik szavazáson a paraguay-i szurkolók arról nyilatkoztak, vajon meddig jut el a csapat az idei tornán. Az eredmények alapján elmondható: nagyon optimistán várják a Copát:)


Az esélyekről, illetve a felkészülési meccsekről később, ám ami érdekes lehet: június 23-án szűkít keretet Martino, ám az előzetes, 31 fős csapatban olyan nevek hiányoznak már most is, mint Cardozo, Caniza, Bonet, J.C. Caceres, Morel Rodriquez, Gamarra. 6 VB játékos, ráadásul Morel és Cardozo majdnem minden mérkőzésen játszott! Vannak azonban újak, fiatalok és ott van Santa Cruz és Valdez, akik június 12-én betaláltak Románia ellen. Reméljük, Martino most nem csak a védekezésre helyezi a hangsúlyt és végre gólokkal nyerjük a mérkőzéseket, mert a VB-n eléggé próbára tették az idegeinket a srácok.



És hogy mikor, hol láthatjuk a csapatot?
Érdekesség, hogy a youtube élőben közvetíti a meccseket, illetve Magyarországon a Sport TV adja majd a mérkőzéseket. Jegyezzük is meg a legfontosabb dátumokat (magyar idő szerint):

2011. július 3. 23:30 Paraguay – Ecuador
2011. július 9. 21:00 Brazília – Paraguay
2011. július 14. 02:45 Brazília – Ecuador

Tavaly történelmet írtunk...

32 év után, idén harmadszor nyerhetjük meg a kontinens trófeáját.

VAMOS PARAGUAY!

Reméljük július 24-én is velünk szurkolsz a paraguay-i sikerért!

3 komment

Címkék: foci futball beharangozo paraguay copa america 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr592993935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2011.06.20. 21:09:04

hogy 3-án nem alszunk az biztos:-DDD

1kutya 2011.06.21. 09:47:27

ha 3-án és 9-én nyerünk (mert ugye nyerünk!:) a fenét sem fogja érdekelni 14-e.

alszok majd csorgó nyállal, mint egy kisded:-DDD