Ma este Olaszország lesz az ellenfél, ennek apropóján elemezzük ki Csizmaország játékosait.  Az aktuális világbajnokot sosem írták még le ennyire, mint amennyire velük teszik ezt a szakértők és kevésbé szakértők. Jogosan? Minden jel erre mutat, de a pályán rácáfolhatnak erre. Szerintem, ha ezt meg is teszik, akkor ez nem a nyitómeccsükön lesz.
Vegyük sorba az olaszok csapategységeit, melyik poszton hányadán állnak.


A kapus
Buffon már nem az a hálóőr, aki volt sok-sok éve. Persze a kor nem számít feltétlenül problémának ezen a poszton, de az évek gyarapodása sérülésekkel is jár, és ezek az olasz kapusfenomént sem kerülik el. Ennek következményeképpen idén csak 21, tavaly pedig 23 bajnoki mérkőzésen védte a nagyon Öreg és sánta Hölgy kapuját. Az biztos, hogy nem ez lesz élete tornája, már csak azért sem, mert az a legutóbbi világbajnokság volt.

Hátvédek
A védelem, ahol az a 36 éves kapitány játszik, aki azzal váltotta valóra élete álmát, hogy a méltán híres Al-Ahli csapatához írt alá... Mióta aranylabdás játékos lett, a pályán normális labdával sajnos nem tud normálisan játszani, és mivel a Jabulani sem színesfémből készült, így ez a trend most is folytatódik.
A rutint rajta kívül Zambrotta képviseli, aki Barcelonát elhagyva már csak árnyéka önmagának. Egy-két meccsre fel tudja magát szívni, de ez nem Paraguay ellen lesz – már ha egyáltalán pályára lép.
Chiellini az egyetlen épkézláb védőjátékosuk, akitől stabilitást várhatnánk a tornán, de ha a Juventusos formáját ide is átmenti, akkor nagy leégés lesz ebből.
A „maradék” 4 játékosnak ezen a poszton összesen van 19 válogatottbeli szereplése, ami egy világbajnokság előtt nem kecsegtet túl sok jóval.

Középpályások
Elvileg Pirlora épülne az olasz válogatott játéka, de az egykor zseniális irányító most sérüléssel bajlódik, így a csapata kezdőmeccsét valószínűleg kihagyja. Ha mégis játszana, akkor sem kell félni a pontos passzok tömkelegétől. Igaz, valaha „szeme volt” annak a labdának, amit ő adott csapattársainak, de ezek a szemek megvakultak, de legalábbis szemüvegért kiáltanak.
Pirlo helyét De Rossi veheti át, de nem tudni, elbír-e ezzel a feladattal Roma csillaga.
A csapat szíve, Gattuso klubjában kiegészítő emberré szorult, így ez a szerepkör várhat rá Dél-Afrikában is.
Camoranesi felépült sérüléséből, így tagja lett az utazó keretnek, és adja az ég, hogy Paraguay ellen is pályára lépjen.
A középpálya többi játékosa nem tett még le az asztalra olyan egyéni-, vagy csapateredményt, ami miatt meg kéne őket említeni. Meglepne, ha most változtatnának ezen.

Csatárok
Lippi (német kollégájához hasonlóan) a minőséget mennyiséggel próbálja kompenzálni, így öt csatárt is magával vitt Afrikába; továbbá az sem elképzelhetetlen, hogy az olasz focitól oly’ idegen háromcsatáros játékot is megpróbálják élesben is.
Igazi befejező csatárokról nem beszélhetünk, mert egyikük sem éri el a 0,5 gólos meccsenkénti átlagot a válogatottban. Gilardino közelíti meg ezt legjobban (nagyon alulról), de a többiek messze elkerülik.

Az edző
Marcello Lippi… Igen, itt megakadtam, mert rajta a legnehezebb fogást találni. Benne bízhatnak az olasz nép gyermekei, de lehet, most hiába teszik ezt. Az olaszok legendás edzője elég sután nyúlt hozzá a stabil 4-4-2-es felállásukhoz, és a híres catenaccio megvalósítása sem úgy működik megfelelő játékosok híján, ahogy annak illene.
A selejtezőcsoportból is csak nehezen kvalifikálta a csapatot, pedig erősnek nem nevezhető ellenfelekkel lettek megáldva. Vergődésükre ékes példa, hogy Ciprust mindkét meccsen csak a hosszabbításban begyötört góllal tudták megverni, ráadásul az egyik meccsen a 78. percig kétgólos hátrányban is voltak az apró szigetország ellen. De 90. perces góllal szerezték meg az 1 pontot az Észak-Írek ellen, míg Grúziát idegenben csak két Kaladze öngóllal múlták felül. (Ha már a játékával padozásával nem tudja megszolgálni a csillagászati fizetését Milánóban…)


Aktuális forma
Márciusban Kamerunnal gólnélküli döntetlent játszottak, majd a felkészülés véghajrájában Mexikótól szenvedtek vereséget, hogy aztán Svájccal játszanak egy nagyon barátságos döntetlent. A három meccs gólaránya 2-3, ami semmi esetre sem nevezhető bíztatónak – az olaszokra nézve.
A formájukra az is negatívan hat még, hogy az olasz foci haldoklik, és erre az Inter BL győzelme sem vigasz, hiszen annyira internacionális keretük van, amiben csak perememberként jutnak szóhoz Itália szülöttei.
A történelme legcsúfosabb napjait megélő Juventus csapatából hat játékos is kint van a tornán, ez sokat elárul a csapat formájáról.
A keretben nincs olyan világsztár játékos, aki jelenleg képes lenne egymaga is mérkőzéseket eldönteni. A legtöbb meghatározó játékosuk csillaga leáldozóban van, és a csillaghullás Afrikában is folytatódni fog.
A sok kisebb-nagyobb sérülés is a csapat ellen szól, továbbá még egy ilyen pocsék szezon is kiszívta a taljánok erejét a lábukból.

11 komment

Címkék: foci olaszország futball világbajnokság paraguay vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr212080430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.14. 11:56:20

azért remélem, hogy a Paraguay meccs miatt nem zuhannak össze és sokáig eljutnak. De ez a csapat nem fog VB-t nyerni, vagy ha igen, akkor nagyon antifocival. Paraguay viszont a kontrákkal simán hozhatja az x-et, talán a győzelmet is:)
hajrá!

korlat 2010.06.14. 18:37:43

milyen x-et? sima Paraguay győzelem. mese nincs:)

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.14. 19:02:31

Úgy legyen! Jó szurkolást, srácok! :)

Pipázó Csákány 2010.06.14. 19:20:33

Merítsetek erőt abból hogy Pirlóra épül az olasz taktika, aki majd a kispadról figyeli a meccset.

a Figyelööö 2010.06.14. 19:47:07

Simán nyerünk, a szivünk kék piros :)
Dale Paraguay, dale albioceleste!

megapöpi · http://bullymusic.blog.hu/ 2010.06.14. 20:11:48

tovább fog jutni a fehér és piros

prinzessin 2010.06.14. 20:57:15

Paraguay erős és lelkes csapat, sztem most este simán vinni fogják a prímet! ;)

Blitz! 2010.06.14. 21:23:47

hát a vezetés már megvan, de X lesz a vége, én mondom :)

h4ns 2010.06.14. 22:35:26

na, egyaltalan nem voltak olyan szarok a digok. mi basztuk el hogy nem nyertunk
Valdezt nem kellett volna birkozni engedni, arra barrios jobb. bar santikalt mar lehet jobb volt igy.
santracruz megint szokasos vb alibi formajat hozta, sehol se volt a lelkes felkeszulesi hozzaallas.
santanat becserelni butasag volt
csakugy mint raharapni a csalira amikor az olaszok atengedtek a terepet, szelsoink teljesen elkeszultek az erejukkel a futifel futivisszatol.
keves szabadot rugtunk amibol lehetett volna vmi.
meg ezzel egyutt is meglehetett volna, dehat ezvan, kapuslepke bennvan meg ha olyan jo is mint a mienk
a szlovakok ellen valami hasonlot varok, kicsit tobb jatekkal es persze 3 pontot

ami kulon jo volt a magyar suckkommentator racsodalkozasa hogy mi nem a szokasos del amcsi jatekot jatszuk. hozzaertes 0.

fuerza paraguay

D king 2010.06.14. 22:39:22

A magyar szakértők... Hihetetlen. Eléggé utánaolvastam a dolgoknak a hazai oldalakon is, de látszik, hogy közük sincs Paraguayhoz. Olyan hülyeségeket mondanak/írnak...
A mai játéknál meg lesz jobb is,a másik 2 csoportmeccs laza győzelem lesz!

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.14. 22:57:12

@h4ns: sok igazságot mondasz, Riveros-nak se találta a helyét a Mester, szerintem bal szélen többen csinált volna. Santana idén nem sokat játszott, Barreto jobb csere lett volna a helyén, főleg, mert ő Olaszországban játszik.
Santa Cruz és Cardozo nem sokat mutatott, mivel akkor már alig kaptak labdát.
Nagyon hiányzik egy irányító innen, viszont jó, hogy a középpályások fele védőnek is beillik és fordítva.

Lesz ez jobb is, olaszok tényleg jól lezárták a széleket, ahol igazán erősek vagyunk, viszont támadni nem tudtak, mert remek a védősor, különösen Da Silva, de Alcaraz is jó volt ma.
süti beállítások módosítása