Paraguay VB szerepléseit bemutató sorozatunk 3. részében a 2002-es torna történéseit elevenítjük fel. A Dél-Korea és Japán által rendezett első ázsiai seregszemlét már a vörösfehér csíkos mezben játszó csapat miatt is vártam. Figyeltem, hogy mely játékosok kerülnek be a 23-as keretbe. Csakúgy, mint a 98-as VB-ről (és azóta minden Világ- és Európa bajnokságról), erről is őrzöm a különböző kiadványokat. A Népszabadság „Ázsiai különszám” című mellékletét tartom éppen most a kezemben, ezen sorok írásakor. Emlékszem, hogy azt is végignéztem ebben akkor, mely kapusok kapták az 1-es sorszámot, vagyis kik lépnek pályára ebben a mezben, nagy valószínűséggel kezdőkapusként a tornán.

Seaman, Pletikosa, Marcos, Buffon, Vitor Baia, Iker Casillas, Rüstü; csak hogy néhányat említsek közülük. Ugyanakkor nekem Chilavert volt a Nr1. a sok 1-es közül. (Miközben teljesítménye csillagos 5-ös!)


A tornát megelőző várakozások után a 31-ei nyitómérkőzés után nem kellett sokat várni Paraguay bemutatkozására. Vasárnap számukra is megkezdődtek a küzdelmek a B csoportban, amelyben a mindig favoritnak számító (és 2010-ig sorra leégő) spanyolokkal, a Zahoviccal felálló „első bálozó” Szlovéniával és az akkor (kerülve a rasszista értelmezést) fekete lónak számító Dél-Afrikával kellett megküzdeni a továbbjutásért.

Igaz, a kvalifikáció nem ment a legsimábban, de így is pótselejtező nélkül sikerült kivívni az ázsiai részvételt, Argentína, Ecuador és Brazília mögött a 4. helyen, 29 lőtt és 23 kapott góllal, valamint 30 szerzett ponttal (mindezt 18 mérkőzés alatt).

A selejtezősorozat utolsó két találkozóján elszenvedett vereségek (Venezuela 1-3; Kolumbia 0-4) annyira megrázták az ország labdarúgását, hogy az addigi szövetségi kapitányt, Makariant menesztették a kispadról, és helyére az akkor hetvenéves olasz Cesare Maldinit kérték fel. Nekem nagyon szimpatikus választás volt az olasz legenda, aki által így ötvöződhetett az általam favorizált olasz labdarúgás a szintén kedvelt paraguayi futballal.

A kvalifikációs kitekintés után térjünk vissza a labdarúgás 2002. évi ünnepére.
A csoportból továbbjutásra nagyon is esélyesnek tartott dél-amerikai gárdát sokan még arra is esélyesnek tartották, hogy csakúgy, mint 1998-ban, ismét elkapja a spanyol armadát. Paraguay FIFA-ranglistán elfoglalt 13. helyezése is bíztató volt, azonban a két esélytelenebb együttes sem ígérkezett könnyű prédának, annak ellenére, hogy Szlovénia a 25., míg Dél-Afrika csak a 34. helyen állt azon a bizonyos ranglistán. Ez rögtön az első mérkőzésen be is bizonyosodott sajnos…

2002. júniusának második napján Dél-Afrika volt az első akadály, amin tovább kellett volna lépni. Sok szakíróhoz és szurkolóhoz hasonlóan én is sima győzelmet vártam, azonban ez nem így lett végül. A kezdet a várakozásoknak megfelelően alakult. Santa Cruz a 39., majd Arce az 55. percben köszönt be Arendse kapusnak, így már 2-0 volt az állás.
Azonban jött a 63. perc és a középpályás T. Mokoena (a védelemben A. Mokoena is szerepelt), az afrikaiak egyik legnagyobb sztárja Fortune és McCarthy mellett. Ezzel 2-1-re módosult az állás. Ez még nem is lett volna probléma, de a 91. percben Fortune is megmutatta, hogy nem csak a németek képesek a 90 (vagy több) percen keresztül küzdeni, valamint Paraguay is demonstrálta (újfent), hogy nem csak a magyarokat tépi a balsors. A 2-2-es végeredménnyel sajnos a következő mérkőzések váltak nehézzé csapatunk számára.

A paraguayi csapat összeállítása:
Tavarelli – Arce, Ayala, Gamarra, Caniza – Caceres, Struway (Franco, 86.), Acuna, Alvarenga (Gavilan, 66.) – Santa Cruz, Campos (Morinigo, 72.)


A spanyolok ellen már a 10. percben, Puyol öngóljának köszönhetően felcsillant a remény egy meglepetésgyőzelemre. És mivel a remek guarani védelem jól működött, a szünetig maradt is az 1-0-s eredmény.
A Tristan – Raul támadósor azonban félig kicserélődött a második félidőre, ami később megpecsételte a meccs végkimenetelét. A csereként beálló Morientes az 53. és a 69. percben is betalált, majd Hierro a 88. percben 11-esből biztosította be a spanyol győzelmet.

Érdekesség, hogy Hierro a spanyolok első meccsén, Szlovénia ellen is a 88. percben, szintén 11-esből talált be. További meglepő párhuzam húzható Paraguay bekapott góljai között.
Az első mérkőzésen az 55. és 63. percben kapitulált a védelem, míg a spanyolok ellen az 53. és a 69. percben.

A paraguayi csapat összeállítása a spanyolok ellen:
Chilavert – Arce, Ayala, Gamarra, Caniza (Struway, 78.) – Caceres, Paredes, Gavilan, Acuna – Santa Cruz, Cardozo (Campos, 63.)


Két mérkőzés után csupán 1 pont állt a csapat neve mellett. Ebből következett, hogy az utolsó csoportköri megmérettetésre győzelmi kényszer alatt kellett pályára lépni. Szlovénia már biztos kiesőként, várhatóan így kisebb motivációval várta a meccset. Ennek tudatában még sokkolóbb volt, hogy Acimovic révén a 45. percben az európai csapat szerezte meg a vezetést.
Azonban a paraguayiak szíve a helyén volt, nem roppantak meg, aminek meg is lett az eredménye! Cuevas a mérkőzés 65. perében lőtt góljával visszahozta a reményeket; majd Campos a 73. percben szerzett találatával már Paraguay továbbjutó volt! Cueavas 84. minutumban szerzett góljával már biztossá vált, hogy Paraguay továbbjut a csoportjából, mivel Spanyolország is vezetett az afrikaiak ellen – és nyert is 3-2-re.

A paraguayi csapat összeállítása Szlovénia ellen:
Chilavert – Arce, Ayala, Gamarra, Caniza – Caceres, Paredes, Acuna Alvarenga (Campos, 53.)  – Santa Cruz, Cardozo (Cuevas, 61., majd helyette Franco 90.)


Csakúgy, mint ’98-ban, ebben az évben is egy kiemelt csapat került Chilaverték útjába. A jó pár sorral feljebb már emlegetett németek vártak a csapatra a nyolcaddöntőben. Sokáig úgy tűnt, a történelem ismétli önmagát, és a hosszabbításra marad a döntés, de az apró termetű Neuville a meccs utolsó perceiben (88.p.) a meccs egyetlen találatát megszerezve eldöntötte a továbbjutás kérdését.
Az évkönyvek csak arról számolnak be, hogy Paraguay együttese egymást követő két világbajnokságon is a legjobb 16 közé jutott. Ez önmagában sem rossz eredmény, ugyanakkor mi, akik megéltük, és végignéztük ezeket a tornákat, tudjuk ennél többről van szó. Az egyik esetben a későbbi világbajnok verte meg Paraguayt egy aranygóllal, míg 2002-ben a későbbi ezüstérmes is csak kínkeservesen tudott felülkerekedni rajtuk. (Majd 2010-ben is csak a későbbi világbajnok gyűrte le a guaranikat, minimális különbséggel.)
Vajon mi lett volna, ha legalább az egyik esetben szerencsésebb sorsolást kapnak? Szerintem már nem először merül fel ez a kérdés ezen a blogon. De mivel válasz nem is lesz sosem, így csak a kérdések maradnak.

A paraguayi csapat összeállítása a nyolcaddöntőben:
Chilavert – Arce, Celso Ayala, Gamarra, Caceres – Bonet (Gavilan, 84.), Acuna, Struway (Cuevas, 91.), Caniza – Cardozo, Santa Cruz (Campos, 29.)




A 2002-es világbajnokságra gondolva azonban nem Paraguay szereplése, sőt nem is a brazilok csodálatos menetelése és tornagyőzelme jut az eszembe, hanem a bírók minden elképzelést felül-, pontosabban alulmúló részlehajlása. Sokan a bíráskodás legaljának tekintik a dél-koreai csapat nagymértékű támogatását, amivel én is egyet kell, hogy értsek. Vannak ennél durvábbak történések is minden héten az NB3-ban, meg a megyei szintű meccseken. (Sőt, az NB1-ben is hányszor láthattunk például az Újpest vagy a Debrecen felé hajló bíráskodást). De ez mégis csak egy VILÁGBAJNOKSÁG volt, könyörgöm! Amire négy évet vár játékos és szurkoló egyaránt. Egy téves ítélettel milliók álmát lehet lidércnyomássá változtatni, és ezt a csodálatos játékot kevésbé szerethetővé tenni sokak számára. Nyilván egy vérbeli szurkoló nem fogja kevésbé szeretni ilyenek miatt a labdarúgást, de például egy amerikai szurkoló, aki éppen 2002-ben ismerkedik a soccerrel, lehet, hogy az ilyenek miatt mindörökre megreked az amerikai futball, baseball, kosárlabda és jégkorong kvartettnél.


A következő VB visszatekintőben a 2006-os németországi tornát idézzük fel.
 

2 komment

Címkék: spanyolország 2002 japán németország világbajnokság dél korea paraguay chilavert

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr702656229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.02.13. 11:08:28

Szép munka, de akkor is:
Slovensko, dotoho! :)

D king 2011.02.24. 17:47:31

@Csehszlovák Kém: Hát Szlovákia nem nagyon volt akkor sehol sem fociban. (Bezzeg mi magyarok :D )
Viszont Szlovákia pont abban az évben lett világbajnok. Hokiban. :)
süti beállítások módosítása