Az előző posztból kiderült, az Albirroja szurkolóinak többsége (55%) az első helyre várja a válogatottat. Sikerülhet legyőzni a házigazdát? Vagy a mindig félelmetes, de most éppen változóban lévő brazilokat? Esetleg a VB meglepetését, az azóta is remekül  szereplő Uruguay-t? Az biztos, hogy az előzetes esélylatolgatások során ezt a négy csapatot tartják leginkább befutónak, illetve még a szintén VB-résztvevő, és ott nem is rosszul szereplő Chilét. Sőt, utóbbit Forlánékhoz hasonló szorzókkal tehetik meg a végső győzelemre a lelkes fogadók. Ettől függetlenül Paraguay sem szégyenkezhet. Hajtás után elemzés és alternatív győzelmi út.

A sorsolásról korábban már írtunk, azért a teljesség kedvéért itt vannak a beosztások:
A csoport: Argentína, Kolumbia, Costa Rica, Bolívia.
B csoport: Brazília, Paraguay, Ecuador, Venezuela
c Csoport: Uruguay, Chile, Mexikó, Peru.


Mivel 12-en vannak, de értelemszerűen 8 juthat csak tovább, így azért elég gyengének kell lenni a kieséshez. Ehhez csupán az utolsó helyek, vagy a 3 csoportharmadik közül a leggyengébbnek kell lenni. Úgy gondolom ez valószínűleg Costa Rica és Peru lesz a két csoportban, míg az Albirrojánál Ecuador és Venezuela közül valamelyik. Ha a 2010-es VB selejtezőket nézzük, akkor ott Peru és Bolívia végzett lemaradva a többiektől, tehát minden bizonnyal Bolívia is csatlakozik a három kiesőhöz. Costa Rica ugyan a VB-n volt, de a FIFA legújabb agymenése miatt Mexikóval egyetemben csupán az U23-as csapat vehet részt a tornán, 5 túlkorossal. Így  aztán a tequila-ivókat se várom túl sokáig, de azért Perut csak megelőzik (97 óta nem mentek tovább Copán a csoportjukból).

Ezek után szerintem a továbbjutók: Brazília, Argentína, Uruguay, Chile, Paraguay, Kolumbia, Ecuador, Mexikó/Peru/Bolívia.

Paraguay legnagyobb valószínűséggel a második helyen jut tovább, ekkor a Chile-Uruguay győztesével kerülünk szembe. Itt megcsíphető valamelyik csapat, a szokásos védekezéssel szerintem az uruk ellen tizikkel nyerünk, irány az elődöntő! A fehér-vörös csíkos mezes nép egyre csak gyűlik otthon a kivetítők előtt...

 

 

A négy között könnyen lehet, hogy újra a Brazilokkal kerülünk össze, de ha az első meccsen nem sikerül nyerni, itt akkor mindenképpen. A védelem erős, rutinos, de a középpályás soruk inkább a fiatalokra épül, Elanon kívül mindenki 22-26 között van. Lucas, Jádson, Sandro, Ramires stb, egyik sem túl ismert név, de igazából a braziloknál a földből is szupertehetségek nőnek ki, az utolsó vizesfiú is jobban bánik a labdával, mint a magyar válogatott zöme (hehe, kivéve Túlió!). Szóval aki bekerül a válogatottba, az biztos tehetséges, de szerintem ha most nem verhetőek, akkor soha. Akár a csoportmeccsek során is sikerülhetne, de akkor meg valószínűleg az elődöntőben találkozunk Uruguay-jal. Lehet, így könnyebben 4 között lennénk, de a győzelem szempontjából mindegy, milyen sorrendben megyünk át a mezőnyön, nem? Itt talán már Larissa kisasszony is megszabadul a ruháitól, Martino nevét pedig aranytáblába foglalják.

A döntőben szitne biztos, hogy az Argentínok jönnek, ezt a csapatot még Maradona is behozná a fináléba, bár kapus poszton nem a legerősebbek. A védelem sem túl acélos, Zanetti már 37, két Szpartak Moszkvás hátvéd, Milito, Garay és Burdisso, tehát talán támadásban lehet keresnivalónk. Nehéz meccs lesz, de hazai közönség előtt 1-0val hozzuk a találkozót és aztán jöhet a hatalmas ünneplés. Santa Cruz bejelenti, hogy mégsem vonul vissza, Villarnak búcsúmérkőzést rendeznek, ahol Dzsudzsák Balázs is pályára lép, Martino örökös szövetségi kapitány marad (vagy aláír Argentínához), Lucas Barrios pedig boldogan emelgeti a legjobb játékosnak járó trófeáját és írja alá szerződését a Barcelonához.

Larissa Riquelme pedig nem is mondom el mit csinálna ebben az esetben...

De az a videó is felkerül majd, nyugi. Mert NYERÜNK!

VAMOS PARAGUAY!

2 komment

Címkék: foci futball esélyek sorsolás copa america 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr323001939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2011.06.21. 09:54:34

én inkább örülnék jelenleg az uruknak, mint chilének. a vébén ugyan alkottak, de akkor Forlán vitte a hátán a galerit, most meg ugye...

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2011.06.21. 10:57:11

Chilében meg az edző volt baromi jó, a mostani szerintem nem akkora ász. De nálam pont Chile az, akit nem tudok hova tenni. A kettő közül végülis mindegy, melyiket győzzük le, lényeg, hogy nyerünk! :))
süti beállítások módosítása