Esküszöm nem én voltam.
Komolyan!
Ha létezik igazi "betegség", ami a magyar sporttörténelemhez leginkább illik, akkor az az utolsó percekben történő figyelmetlenség, kihagyás, összeomlás. Szeretjük a drámát, rendben van, de azért általában a férfi nemi szervnek a rossz végén szoktunk elhelyezkedni a kiélezett csatákban. Mert ki ne emlékezne a fontos meccseken kapott utolsó perces gólokról? Amikor Ibrahimovic a leges legvégén meglódul egy eladott labdával és Babosba rúgva a méteres orrára visszapattanva megszerzi a svédeknek a győzelmet? Vagy éppen pár hónapja, mennyi kellett volna a hokiban az olaszok ellen? De még sorolhatnám példákat napokig. Tényleg szeretjük az izgalmakat, azért ez SOKK. Megremeg a láb, csökken a koncentráció, lassul a mozgás. Ez eddig tökéletesen ránk volt igaz...
Tegnap azonban Paraguay csodálatosan lemásolta a teljesítményünket. Két gólt kapni így a végén, eszméletlen. Az utolsó pedig kabaréba illő (kapus lefejel mindenkit???) volt!
Higgyjétek el nekem, nincs közöm a vírus terjedéséhez, remélhetőleg véletlenül bukkant fel Dél-Amerikában és soha többet nem is láthatjuk.
Csak ugye ez már a második eset volt, a brazilok ellen se kellett volna már sokat kibírni. Pár perc, egy kis ünneplés és mehettek volna tusolni. Vajon hol jártak a végén a fiúk?
Vasárnap újra Brazília. Küzdjetek, hajtsatok, mutassátok meg, hogy ismét sikerülhet.
Ezúttal azonban egészen a lefújásig. LÉCCI!!!!