Csoportkörös ellenfeleink közül ketten is pályára léptek ma felkészülési mérkőzéseken.

Ezek a találkozók tanulságosak lehetnek abból a szempontból, hogy ráébresztettek, senki ellen sem lehet biztosra menni. Mondom ezt főleg az új-zélandiak meccsét alapul véve.

A lesajnált kiscsapat, melynek VB szereplési jogosultságát is sokan megkérdőjelezik egy parázs hangulatú meccsen 1-0-ra legyőzte a sokkal esélyesebb szerb együttest. A „kivik” tudomást sem véve a két gárda közötti 63 helynyi világranglistabeli különbségről, harciasan küzdötték végig a 90 percet, eredményesen alkalmazva az általuk előszeretettel használt védekezésen alapuló futballt. Ezt nyugodt szívvel meg is tehették, hisz már a 22. percben megszerezték a vezetést egy kontra végén – ami sorsdöntőnek bizonyult. Az otthoni ligában szereplő 28 éves Shane Smeltz ezzel 16. gólját szerezte meg 26. válogatottbeli fellépésén. Habár a szerbek nem a legerősebb tizenegyükkel léptek pályára, mégsem mondhatjuk, hogy egy gyenge csapat futott ki a színeikben. Ez mindenféleképpen figyelemfelhívás Paraguay részére is, hiszen mint látjuk: a papírforma semmit sem jelent!

Az óceániai selejtezőcsoportból kijutott gárda esetében főleg a védelem feltörése jelenthet akadályt, de a szerbek támadóegységénél technikásabb és fürgébb guaraník számára megoldhatónak tűnik ez a feladat.

Szlovákia is megmérettette magát, ők Kamerun oroszlánjait próbálták megszelídíteni. Szerencséjükre a legharapósabb ezúttal pihenőt kapott – a napokban Milla által kritizált Eto’o nélkül állt ki az afrikai válogatott.

Itt „csak” 15 hely volt a két csapat között a világranglistán – nem az északi szomszédaink javára -, de ez itt sem mutatkozott meg.

A tótok meglepetésre a mérkőzés elején, a 6. percben vezetést szereztek Kopunek révén, amit a 83. percig meg is tudtak őrizni. Ám ekkor duplán is pórul jártak, hisz Enoh egalizálta az eredményt, és ezzel egyidőben a védeni próbáló Kuciak kapus igyekezetében balszerencsésen megsérült. A mérkőzés állása ezután már nem változott, így a döntetlennel igazából egyik csapat sem lehet maradéktalanul elégedett. Szlovákia azért nem, mert a későn kapott gól mindig bosszantó, főleg ha az egy védelmi hiba után ilyen peches körülmények között esik. Kamerunnak pedig illett volna legyőzni a nála papíron gyengébb ellenfelét, főleg hogy a csoportmérkőzések során két európai csapattal is találkozik majd –, akik közül Dánia stílusa hasonlít inkább a mostani ellenfeléhez.

Paraguay soros felkészülési ellenfele Elefántcsontpart lesz, ami közel sem ígérkezik könnyű mérkőzésnek. A fogadóirodák kivétel nélkül az afrikai válogatottat favorizálják, de amint azt a mai mérkőzések is alátámasztják, ez nem mindig igazolódik be. (A találkozóról mi is beszámolunk majd.)

Eredményes elefántvadászatot!

Szólj hozzá!

Címkék: foci szlovákia futball szerbia világbajnokság kamerun új zéland felkészülés ellenfelek vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr632041481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása