Majdnem bravúr

2010.06.15. 02:00 pyrogate

"Hűvösebb idő, fel-feltámadó szél jellemezte az időjárást Budapesten a meccs előtti órában. Páran lézengtek még csak a kivetítő előtt többnyire olasz mezben, vagy épp abszolút meccs-semlegesen beszélgettek halkan az asztaloknál. Téma többnyire a címvédő fellépése volt, illetve a címvédés esélyeit latolgatták a sörök mellett. Mi persze azon gondolkoztunk, hogy ki fog kezdeni, milyen hadrendben állunk fel, és nem utolsósorban: hogyan győzzük le az olaszokat. Persze előre a döntetlent is elfogadtuk volna"

Dél-Afrikába megérkezett az igazi tél, szakadó eső és hideg várta a csapatokat, ami azért főleg az olaszoknak kedvez. Persze aki látott már itáliai turistát, az tudja, hogy még 20 fokban is bőven kabátban vacognak, de azért Paraguay-ban télen (azaz most) is 18 fok van átlagban. Ehhez képest ők tényleg fázhatnak (és ha hozzátesszük, hogy a keret nagy része Mexikóban játszik?). A kezdőcsapat aztán nálunk érdekesen alakult, azt hiszem egyikünk se tette meg ezt a 11-et:
Villar - Bonet, Da Silva, Alcaraz, Morel Rodríguez - Vera, V. Cáceres, Riveros, Torres A. - Barrios, Valdez. Én őszintén szólva Valdezen lepődtem meg, hiszen bár a Dortmundban így játszanak (hátrébb van Barriosnál), de a felkészülési meccseken rendre Santa Cruz volt az éktársa Barriosnak. Mindenesetre azért annyira nem meglepő, hiszen az olaszok ellen nem lehetett két ékkel kezdeni, Valdez így kicsit visszavontabb csatárt játszott. Ami problémás volt, az a középpálya: Riveros lett középen, aki szerintem kiváló szélső, ez meg is látszott sajnos a csapaton, egyszerűen nem irányított senki. Őszintén szólva Torres sem igazán tudta, hogy mit kéne játszania.

"A hely közben rendesen megtelt. Örömmel nyugtáztuk bloggertársammal, hogy legalább 50 olasz szurkoló között ülünk, azonban a helyzeteknél kiderült: vannak, akik Paraguay-nak drukkolnak (vagy a kékek ellen). A szél közben egyre hidegebb levegőt fújt, a meccs pedig lagymatagan indult. A pultnál egyre több kék pólós ember várakozott, az olasz 'Adoniszoknak' köszönhetően pedig feltűnően sok női néző is helyet foglalt. Legalább mi sem unatkoztunk, mikor épp állt a játék."

Kevés helyzet, rossz passzok itt ott, kemény belépők. Főleg tőlünk, amit az olaszok nehezen toleráltak. Hát, mit mondjak, a dél-amerikai srácok nem puhányak. Az azzurri blogban egyenesen csalást kiáltottak (a kommentelők), mondván a fél gárda mexikóban focizik, a bíró pedg talán ezért nem állított ki senkit közülünk. Ugyan már...Az olaszok is legalább olyan durván csúsztak (főleg a végén Camoranesi borult el) - emlékezzünk a spori honfitársa egy nappal ezelőtt Cahill-t milyen esetért büntette...Archundia vele ellentétben nem akart középpontba kerülni, érzésem szerint ezt teljesítette is.

"D king közben a pulthoz ment kaját venni (sokadikat), jelezvén, hogy nem csak a csapat, mi is éhezünk a sikerre. Ez olyannyira bejött Paraguay-nak, hogy a semmiből betaláltunk. Hatalmasat ugrottam, őrjöngtem és csodák csodájára nem voltam egyedül. Igaz, a 20%-nyi Paraguay drukkersereg valahol messzebb helyezkedett el tőlem.  Így ott ültem magamban a darázsfészek közepén:). Aztán visszajött D (látta ő is a gólt) és a félidőben elégedetten elemeztük a látottakat. Menni fog ez, nyerhetünk!"

Morel remek beadásáról a fejét lehúzó (de azért felugró:D) Cannavaro és a rosszul helyezkedő De Rossi között Alcaraz fejelt gólt. Remek csavarás volt, a fejes sem különb: azt tudtuk, hogy hátul jók vagyunk a levegőben, és Da Silva is bólintott párat, de a Wigan focistájától eddig nem sok ilyet láttunk (őszintén szólva 5. mérkőzése volt a válogatottban pedig már 27 éves). Az első félidőben több helyzetünk nem nagyon volt (Torres elpuskázott lövésében több volt), de az ellenfél is csak egy védelmi hibát követően tudott riogatni. Ettől függetlenül a hátsó alakzat remekül zárt, viszont előre csak ritkán jutottunk - a széleket lezárták, középen pedig Riveros egyedül tehetetlen volt. Valdez küzdött a labdáért, de ha meg is szerezte egyből eladta. Vezettünk ugyan, és ezen a VB-n ennyivel már lehet meccseket nyerni.

"A félidőben a közeli hostelből német csajok jelentek meg. Ennél több érdekesség nem történt, hiszen a stúdióban sajnos sok hülyeséget mondtak - persze lehet, hogy mi vagyunk túl elfogultak és tájékozottak Paraguay-jal kapcsolatban. De aki meglepődött ezen a játékon, az nem tudom hol élt az elmúlt 2-3 évben. Brazilok, argentinok is kikaptak tőlünk, nem vagyunk rosszak, az elit mögött egy kicsivel. De jövünk fel! Közben elkezdődik a második játékrész, és bár szeretjük Buffont, reméljük, hogy Marchetti nem véd majd olyan magabiztosan."

A játék továbbra is lassan folydogált, Vera aktivizálta magát a bal szélen, két nagy helyzete is akadt. Santana jött be közben Torres helyett, amit nem igazán értek, hiszen nem játszott túl sokat a klubjában idén, ráadásul jobb lett volna az olaszoknál légióskodó Barreto, vagy az argentin ligában pallérozó Ortigoza, hiszen ők középen bevethetőek, Riveros pedig végre ott játszana, ahol igazán tud. Sajnos mégis az olaszok lőttek gólt, ne szépítsük, Villar melléütött a labdának. Minden kapus hibázhat, reméljük több ilyet azért nem látunk tőle :).

"Tudtam, tudtam, tudtam. Egyszer bemákolnak egy gólt az olaszok, ráadásul most mi szállítottuk nekik a szerencsét. Körülöttem mindenki boldog, talán még mutogatnak is mögöttem rám, hogy nézzétek a lúzert, most majd jól kitömjük őket. Álltam elébe, és a csapat sem adta fel: két csodatámadónk beállása egyértelmű üzenetet hordozott: nyerni kell!"

A meccs után több helyen is leírták: minden "kiscsapatnak" így kell játszania. Nem beállni, nem védekezni, hanem menni előre (vagy legalábbis próbálni) és a győzelemért küzdeni. Megtettünk mindent, rajtunk igazán nem múlt semmi. Sajnos amit írtam az beigazolódott: középen gyengék voltunk, támadók alig jutottak labdához. A rutintalan új-zélandi és szlovák csapat ellen azonban ez sem lesz akadály, remélhetőleg kitömjük őket, hiszen csatárból van egy csomó jó képességű. Kiváncsi vagyok, holnap mit játszik a csoport másik két válogatottja, mi a döntetlennek szurkolunk. Nehogy már valaki megelőzze Paraguay-t!!!

"Az utolsó 10 percben lerágtam volna a körmömet, de nem szokásom. Izgultunk keményen, pedig már egyre több külföldi suna érkezett meg mellénk - főleg németek -, a bárpultból felcsapó sült-krumpli szag sem tudta eltekerni a fejünket a képernyő irányából. Kiizadtuk a sikert, meglett, örültünk, de azért a győzelem szebb lett volna. Keserű picit a szájíz, mert így többet kell rúgni, mint az olaszok, ami mindenképp fontos, hiszen a hollandokat szeretnénk elkerülni. Remélhetőleg Ti itt lesztek továbbra is, Vamos Paraguay!!!"

A játékosok a döntetlennel elégedettek és Salvador Cabanas-nak ajánlották az eredményt. Azonban a VB csak most kezdődik el igazán.

8 komment

Címkék: foci olaszország futball világbajnokság paraguay vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr32082493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROQUE 2010.06.15. 10:02:43

Benne volt a győzelem a meccsben,de a lényeg mégiscsak az, hogy a világbajnok nem tudott minket megverni.
Ebből számomra értelemszerűen következik az, hogy értelemszerűen ebben a mezőnyben nincs senki aki győzhet ellenünk. Egy matek könyvben még ellenörzöm a gondolatmenetet, de kizártnak tartom hogy hibás lenne.

Brukk 2010.06.15. 10:09:37

Megfordítva, én viszont arra leszek kíváncsi, hogy azok ellen mire fogtok menni, akiket viszont meg kell verni.

Mert ott már ez a foci nem megy, ami tegnap.

D king 2010.06.15. 10:32:48

@Brukk: Mások ellen más focit játszunk majd. Pl. a görögök ellen mutatott játékkal is be tudjuk húzni a másik 2 meccset, pedig az sem az igazi játéka a csapatnak.
A csatárklasszisok majd a szlovákok és a maorik ellen megmutatják, mit tudnak!
De komolyan: a VB címvédő olaszok ellen melyik csapat állna ki ugyanazzal a taktikával, mint mondjuk Szlovákia ellen?

prinzessin 2010.06.15. 11:49:08

Az olaszok most kifejezetten gyengusok voltak. Én azért vártam a paraguay győzelmet, de végülis ez a döntetlen se annyira rossz, mondhatni a kisebbik rossz. Úgyhogy csak így tovább!! A fiúk meg szokják a télies afrikai klímát :D

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.06.15. 15:21:48

Fú az 1-1 nekünk nagyon, de nagyon jóóóó :)

D king 2010.06.15. 23:12:51

@1kutya: Igen, Paraguay itt is nyer. :)
És a legszebb kommentelő is Paraguay-szurkoló. (prinzessin) :)
Amúgy előbb mondták be az Eurosporton, hogy a legutóbbi VB legjobb pasija Santa Cruz volt - valamilyen szavazáson.
süti beállítások módosítása