A történet régen kezdődött, az általános iskola rövid 15 perces szüneteiben, illetve utána a "grundon" (vagy ahogy hívtuk: a Diószegin). Legalábbis nálam, a szerzőtársam azt hiszem más utat járt be.
98-ban a franciaországi VB volt az első alkalom, ahol igazán jó futballszurkolóként az összes csapat összes játékosát kívülről fújtam, hogy a torna előtti időkben illetve alatta a focimeccseinken le tudjuk játszani az elkövetkezendő csatákat (egy-egy számunkra sajnálatos vereség feldolgozásakor is néha). Akkoriban persze mindenki a Ronaldo-val felálló Brazíliában akart játszani, esetleg a Del Piero féle olasz válogatottban. Néha azonban a nagycsapat egy kisebb, senki által úgy igazán nem kedvelt csapattal került össze. Lehet a magyaros kisebbségérzetem (valljuk be ezek a "kiscsapatok" is hiába voltak lesajnáltak, de MÉGISCSAK OTT VOLTAK A VB-n, mi meg nem...) miatt a gyengébb alakulatot szerettem képviselni, a többiek pedig részben ugyanezért, részben poénból. Mert azért Zamorano, Salas páros nagyokat alkothatott (Chile), de egy Del Piero - Vieri kettős mellett kevesen szimpatizáltak velük.
Emellett a gyerekeknél a másik probléma, hogy ki legyen a kapus, mindenki gólt akart lőni. De egy Paraguay meccsen ez mégse volt olyan kérdéses: lehettek akkoriban Taffarellek, Barthezzek, Peruzzik, Schmeichellek, Kahnok, de egy Chilavert bőrébe akárki bebújt. Tudom, kicsit elfogult vagyok, de a jó öreg José Luis szerintem minden idők legjobb kapusai között van (TOP5-ben). Remekül lőtt, hatalmas reflexei voltak, emellett pedig a csapat vezéregyinésge volt, akárhol is játszott. Hát lehetett így nem szeretni Paraguayt? Főleg, hogy 98-ban a gőgös franciák ellen kaptak csak ki (aranygóllal, ha jól emlékszem). Aztán 2002-ben pedig az általam szintén nem kedvelt németek állították meg őket, így erősítve a szimpátiámat. Hát még 1-1 olyan meccs után, mikor az Argentinokat verték a vb selejtezőben v. épp Copa American.
Persze nem állítom, hogy ők a kedvenceim, de szeretem ezt a csapatot és Chilavert, Gamarra, Acuna, Caniza, Ayala v. épp Cardozo nevei mindig is azt mutatták nekem, hogy a kevésbé előtérben lévő, nem világsztárokból álló csapatban is játszhatnak remek játékosok.
Mi itt, Európa közepén irigyeljük ezt a nemzeti 11-et, hiszen Paraguay sem a gazdagság (és demokrácia...) fellegvára, mégis az erős Dél-Amerikai csoportból rendre kijutnak (oké, talán könnyebb a 10-ből), ráadásul ha ott vannak hát a csoportból is továbbmennek. Remélem lesz majd paraguayi blog a magyar válogatottról, de az még odébb van.
Most egyelőre olvassátok majd ezt az oldalt, ahol a sokak szerint szürkének tartott, esélytelen, de annál fanatikusabb csapatnak szurkolunk.
Kezdődjön hát a paraguayi fieszta!
