Először José Luis Chilavert nyilatkozott a Goal.com-nak két nappal ezelőtt: Minden idők legjobb paraguay-i kapusa szerint a csapatnak minden eszköze megvan, hogy legyőzze a világbajnoki címvédőt.

"Olaszország a győzelme óta extrém módon öregedett és nem nagyon törődnek már magukkal. Ezen okokból tehát azt gondolom, hogy Paraguay a fő esélyes az F csoportban."

Az öreg José Luis persze tudja milyen érzés egy veterán csapattal ott lenni a VB-n: 2002-ben a régi nagyok mind jóval 30 felett jártak, a 16 között verte őket Németország egy góllal. Persze ez akkor csalódás volt, hiszen annak a csapatnak az utolsó  tornája volt, 2006-ban már egy átmeneti gárda jutott ki a VB-re - nem is mentek tovább a csoportból. A mostaniaknak azonban szerintem van sansza erre, sőt, ahogy korábban írtuk, talán még a 8 között is találhatják magukat.

Egy nappal később Santa Cruz is riportot adott a Goal.com-nak. Roque szerint az olaszok számára az első hely a cél a csoportban, sőt esélyesek a címvédésre is. Ő másik oldalról közelíti meg a kérdést, nem az ellenféllel, hanem saját magukkal foglalkozik: "Csodás csapatunk van, rendkívül optimista vagyok. A végsőkig fogunk küzdeni a csoportelsőségért". Az oldal kiemeli, hogy Santa Cruznak nehéz dolga lesz, hiszen nagy valószínűséggel Cannavaro és Chiellini között kell majd betalálnia. Ez semelyik csatárnak nem könnyű feladat, de a dél-amerikai sztár szerint felborítja majd a status qou-t a kapu előtt.

"Az olasz védelem mindig is világszerte híres volt és ez a két játékos is rendkívül erős, ők a világbajnokok! Mi azonban rendkívül jók vagyunk támadásban és azt hiszem ez a legfőbb erősségünk."

Így legyen, Roque!

Szólj hozzá!

Címkék: afrika foci olaszország futball santa világbajnokság dél cruz paraguay vb2010 chilavert

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr652067748

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása