Sok-sok szűkös esztendő után Paraguay kvalifikálta magát a soros világbajnokságra (legutóbb 1986-ban volt VB résztvevő). Méghozzá hogyan! A dél-amerikai selejtezőcsoportban a 2. helyen végzett Argentína mögött. (Hozzá kell tenni, Brazília az akkori szabályok szerint címvédőként automatikus résztvevője volt a tornának, így nem kellett selejteznie.)
Ezek alapján Paraguay joggal remélhette, hogy az új, Aranygenerációnak kikiáltott csapat maradandót alkot majd Franciaországban.

Az akkori csapatot a kor legnagyobb kapusa, José Luis Chilavert nevével azonosították elsősorban, de további nagyszerű játékosok vívták ki az újabb VB szereplést –, mert azért nem csak egy emberből áll egy csapat. Az ismertebb csatárok közé tartozott Aristides Rojas és az impozáns José Cardozo. Aki a helyzeteket megteremtette a csatároknak, az a fiatal Julio Encisco, a valamivel idősebb Daniel Bourdier és Francisco Arce voltak. A híres paraguayi védelmi vonalában az Arce – Celso – Ayala – Gamarra tengelyt rettegte a világ.
A vörösfehér sikerek elsődleges kovácsa a brazil Paolo Cesar Carpeggiani mester volt, aki sikeresen edzősködött a Flamengónál Brazíliában, és szép nemzetközi karriert futott be játékosként is.
Nem volt meglepő, hogy a szurkolókon kívül a szakma is kimagasló eredményeket várt a csapattól.
De hirtelen megváltozott minden: megtörtént a csoportok kisorsolása. Ezután már a csoport túléléséhez is bravúrokra lett volna szükség. A csoportban volt a mindig esélyes Spanyolország Hierroval, Raullal és Enriquevel, amely válogatottat mindenki a csoport első helyére várt. Bulgária a remek ’94-es szereplés után újabb csodára készült, méghozzá már esélyesként. Sztoicskov és Balakov neve garanciát jelentett a sikerekre. De akkor mit mondjunk Nigériáról? A Zöld Sasok akkor Okocha, Kanu, Taribo West és Babayaro tehetségében bízva nagy dobásra készültek. Paraguayjal kiegészülve méltán nevezhető halálcsoportnak a D jelzésű négyest.

Paraguay az első, Bulgária elleni mérkőzésen 0-0-t játszott, ami elsősorban a védelmet dicséri. Ha valaki még nem tudná, Paraguay csapata mindig is a(z egyik) legjobban védekező dél-amerikai csapat volt.
A csapat összeállítása:
Chilavert – Enciso, Celso Ayala, Gamarra, Sarabia – Morales (Caniza, 41.), Acuna, Paredes, Benizet, Campos (Yegros, 78.) – Cardozo (C. Ramirez, 70.)

A következő mérkőzés nem csak azért ígérkezett nehéznek, mert a csoport első számú esélyese következett, hanem mert Spanyolország első mérkőzésén kikapott, így nekik élet-halál kérdés volt a három pont megszerzése a guaraník ellen.  Persze Paraguay sem szenvedhetett vereséget ebben a bivalyerős csoportban, mert azzal ők is a kiesés szélére sodródhattak volna.
A várakozásoknak megfelelően mindkét csapat a győzelemre tört, de csak óvatos duhajként, félve a vereségtől. Ez a mérkőzés is 0-0-s eredménnyel zárult. Ekkor már az egész világ felfigyelt Chilavertre és a nagyszerű védelemre. Még Raul és Morientes is hiába próbálkozott ellenük.
A csapat összeállítása:
Chilavert – Arce, Celso Ayala, Gamarra, Sarabia – Enciso, Acuna (Yegros, 73.), Benitez, Caniza, Campos (Paredes, 46.) – Rojas (C. Ramirez, 83.)

Emlékszem, hogy amikor a védelmet dícsérték, nem egyszer hangosan gondolkoztak el a TV-ben, hogy Ayala nevét, hogyan kell kiejteni. „Ajala”, vagy egy bizonyos nyelvjárás szerint „Asala”. Ez azért ugrott be, mert a mostani VB-n is szenvednek egy védő nevével. Ő Carlos Bonet. Szinte mindig „Bonet”-nek ejtik ki, csak elvétve hangzik el a „Boné” kiejtés. De hát ez is a Világbajnokság varázsa, minden nevet legalább kétféle kiejtéssel hallhatunk.
Egy kis kicsapongásra szeretnék még engedélyt kérni, ha már a nevekről írtam. Láthattuk, hogy Barrios mezén a Lucas felirat olvasható. A FIFA határozottan megtiltotta, hogy a keresztneveket, vagy a beceneveket használják a játékosok, de több dél-amerikai és afrikai játékos nem vett tudomást erről. (További példa a ghánai Boatenget, aki a „Prince” névvel játszik – ez a második keresztneve.)

No, de folytassuk a ’98-as „mundial” eseményeinek felsorolását.
A csoport utolsó fordulójához érkeztünk, amikorra Nigéria két győzelemmel már biztos nyolcaddöntős volt, viszont a másik három gárda még küzdött a maradék egy helyért.
Paraguay a már biztos továbbjutó afrikai csapattal találkozott. A képlet egyszerű volt: nyerni kellett! Ezt szem előtt tartva Ayala már az első percben vezetést szerzett, amit azonban a 11. minutumban egalizáltak a Zöld Sasok. A brazil edző ezután a szünetben megtalálta a megoldást, így az 59. és a 86. percekben szerzett találatokkal (Benitez és Cardozo) megszerezték a biztos továbbjutást érő pontokat. Ezzel egyidőben Spanyolország a Vb történetének egyik legfölöslegesebb nagyarányú győzelmét szerezte meg. Hiába ütötték ki 6-1 arányban Bulgária legjobbjait, szégyenszemre így is kiestek, és csomagolhattak.

A paraguayi csapat összeállítása:
Chilavert – Arce, Celso Ayala, Gamarra, Sarabia – Enciso, Benitez (Acuna, 68.), Paredes, Caniza (Yegros, 56.) – Cardozo, Brizuela (Rojas, 79.)

Eddigre már a semleges nézők tömegeit is maguk mellé állították, köztük engem, és bloggertársamat is. (Erről már írtunk régebben: itt és itt.)

A bravúros továbbjutás után egy olyan találkozó következett, ami megosztotta a szakértőket is. A házigazda Franciaország várt a csapatra a legjobb tizenhat között. Sokan mondták, hogy a házigazdák könnyedén továbbjutnak majd, ha másképp nem is, bírói segédlettel. Azonban szintén nem kevesek gondolták úgy, hogy Paraguaynak jelentős esélye van továbblépni a legjobb nyolc közé – már csak a halálcsoport túlélése is ezt engedte sejtetni. Akik ezen a véleményen voltak, azok főleg a briliáns védősorral, és mögötte a világ legjobb kapusával indokolták a gondolatmenetüket.
Az mérkőzés egy remek, kiegyenlített küzdelmet hozott. Végül Paraguay egy olyan, hősies csatában maradt alul a franciákkal szemben, amelyet senki sem feled, aki látta. Két rettentő erős válogatott feszült egymásnak, egyik sem adta olcsón a bőrét. Ennek megfelelően gólnélküli 90 perc után jöhetett a hosszabbítás. Akkor éppen (nem túl sok ideig) az aranygól szabálya volt életben, így a feszültség tovább fokozódott. Hibázni nem lehetett, tudta mindkét fél.
Aztán elérkezett a hosszabbítás 23. perce, és a támadáshoz csatlakozó Blanc kapura tartó labdáját Chilavert sem védhette, így a meccsnek egyből vége lett: Franciaország jutott tovább, és menetelhetett egészen a világbajnoki címig.

A hős csapat összeállítása:
Chilavert – Arce, Celso Ayala, Gamarra, Sarabia – Enciso, Acuna, Paredes (Caniza, 74.), Benitez, Campos (Yegros, 55.) – Cardozo (Rojas, 91.)

Akkor, és azóta is sokan elgondolkoztak/elgondolkoznak, hogy vajon meddig menetelt volna ez a csapat? Abban nagy az egyetértés, hogy ha 11-es rúgásokra került volna a sor, azt Paraguay csapata élte volna túl. Utána Olaszország következett volna, akiket a franciák is 11-esekkel vertek, így szintén Paraguay juthatott volna tovább (elméletben). Az elődöntőben a már fáradó, addig is képességeik felett futballozó horvátok nem jelentettek volna akkora problémát, mint mondjuk Spanyolország, vagy akár Franciaország. És a döntő… Azt a brazil csapat verhető volt, amit a franciák is megmutattak. Gólképtelenségük az Albirroja ellen is megmutatkozott volna, és egy talált góllal… Na igen, a sok „volna”. De azért elgondolkozni szabad! Ez is magyar szokás, emlékezzünk csak az ’54-es berni döntőre, és napjainkig tartó utózöngéire. A történelem azonban száraz tényeken alapul. Puskásék ezüstérmesek lettek, Chilaverték pedig a legjobb 16 között búcsúztak, aminél többet érdemeltek volna…
Meg kell említeni, hogy ezt az eredményt az akkori futballvezetés is kudarcként értékelte, Carpeggiani edzőt azonnali hatállyal menesztették. A hivatalos indoklás szerint a csapatra fordított pénz és a VB-n elért eredmény nem állt egyenes arányban egymással. (Na, jelenkori MLSZ vezetőség?????)

A ’98-as seregszemlét a legendás kapusok tornájaként is emlegetik. Rengetek kiemelkedő hálóőrt vonultattak fel a csapatok. Van der Sar, Köpke, Barthez, Schmeichel, Taffarel, Zubizarreta a legnagyobbak közül, de említhetjük még Ladic, Keller, Zdravkov vagy akár Campos nevét is – a teljesség igénye nélkül. Csupa legendás, kiemelkedő kapusfenomén, akikhez további portások nőttek még fel a torna erejéig (például a norvég Grodaas). Habár a torna legjobb kapusának Barthezt választották, sokak szerint Chilavert érdemelte volna ezt a díjat, amit meg is kapott volna, ha csapata még legalább egy kört túlél.

Chilavert volt a torna kapusslágere. Ő tartotta a lelket a csapatban, amely az első két csoportmérkőzésén gólt sem lőtt, mégis maradt esélye a továbblépésre, mivel gólt sem kaptak! A legendás hálóőr a közeli fejeseket és a távoli lövéseket is egyaránt magabiztosan hárította, amik után még arra is maradt energiája, hogy felemelt mutatóujjal figyelmeztesse a csatárt: fiacskám, nálam ilyennel még csak ne is próbálkozzál! Rettegték is az ellenfél csatárai! (Meg persze a csapattársak is, mivel nem megfelelő teljesítmény esetén kijárt nekik egy-egy taslis.) A rutinos időhúzást is remekül alkalmazta, ha kellett, és rendszeres tanácsokkal látta el a játékvezetőt meg persze a partjelzőket is.
A VB-n a spanyol meccs után fogadalmát betartva a honi sajtónak nem nyilatkozott, csak a spanyol és az egyéb országokból érkező újságíróknak szólalt meg.
Ezt mondta a döntetlen után: „Mindig is azt mondtam, hogy a mi védelmünk a legjobb a világon, és most tessék, Raúlék is tehetetlenek voltak ellenünk. Úgy játszottunk, mintha döntőt vívnánk. El kellene már felejteni az összes előítéletet, így azt is, hogy a miénk könnyen verhető csapat. Dehogy az! Paraguay sorsa már csak Paraguaytól függ. Ha továbbjutunk a csoportból, az pályafutásom legnagyobb sikeres lesz.”
És így is lett!!! Nem csak ő, hanem az egész csapat olyat alkotott Franciaországban, amire joggal lehetnek büszkék életük végéig. A ’98-as csapat mindig is etalon marad az utódok számára, de a mostani csapat nem csak fel akar nőni a szintjükre, hanem túl is szeretné szárnyalni az elődöket. Legyen így!