Június 2-án 18:30-tól Görögország ellen játszik a paraguay-i nemzeti tizenegy (Svájcban). A 2004-es EB győztes remek választás volt, hogy felmérjék az európai védekező foci erejét. Persze nem lehet egyenlőséget tenni a kék-fehérek és pl. az olaszok játéka között, de Martino mester sokat tanulhat a zárt, fegyelmezett, európai defenzív fociról. Zeusz fiai pedig nyilvánvalóan az Argentínokra készülnek ellenünk (akiket utoljára 1-0-ra vertünk :) ).

3 komment · 1 trackback

Címkék: afrika foci görögország futball világbajnokság dél felkészülés paraguay vb2010

Martino mester bizonyosan hosszas töprengések után tudja csak eldönteni, hogy melyik meccsen ki kezdjen a csatárposztokon.

Először is azt kell eldöntenie, hogy két- vagy háromcsatáros felállásban kívánja játszatni csapatát. Ha az egyéni képességeket nézzük, megállapíthatjuk, hogy a csapat ezen a poszton van a legjobban eleresztve, vagyis minél többet kéne pályára küldeni közülük. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a paraguayi foci mindig a stabilitásra épül, így a megszokott és a selejtezők során is eredményesen alkalmazott 4-4-2-es felállás mellett is sok érv szól.

Szólj hozzá!

Címkék: foci futball világbajnokság keret benitez csatár paraguay vb2010 santa cruz martino barrios cardozo valdez gamarra

Martino mester a FIFA által megszabott határidő előtt megnevezte a világbajnokságra utazó 23 játékost. Meglepetéssel nem kell számolni a lemorzsolódó játékosokat illetően.

Az utazó focisták közül főleg a csatárok szekciója tartalmaz veretes neveket. (Minden csapategységről külön cikkben fogunk majd beszámolni.)

 

4 komment

Címkék: foci futball világbajnokság keret dél afrika paraguay vb2010 martino

Lányok, csajok, nők! Tudjátok, június 11 és július 11 között 30 napig egy kicsit előtérbe kerül a foci. Ha azt hiszitek, hogy mindez napi 1-2 meccs, azaz maximum 3 óra elfoglaltságot jelent, akkor nagyot tévedtek. A foci VB ugyanis az az esemény, ami reggeltől estig, 24 órában meghatározza egy igazi férfiember életét ebben az egy hónapban. Akármennyire is ki nem állhatod ezt a sportot, mégis muszáj lesz néha-néha engedned, és könnyen megtörténhet hogy esetleg a hímekkel társalognod is kell a témában. Ilyen az ember, arról beszél, ami érdekli :).
És a kérdés mindenképp előkerül: "Kinek szurkolsz?".
A Te válaszod egyértelmű: Paraguay

7 komment

Címkék: foci nők futball csajok szurkolók dél amerika paraguay vb2010

Paraguay nemzeti válogatottja ma Elefántcsontparttal csapott össze egy barátságos felkészülési meccsen.  Martino mester visszatért a megszokott 4-4-2-es felálláshoz, az írek ellen kipróbált - és kevésbé sikeres - 4-3-3 után. A két csatár közül az egyik előretoltabban, míg a másik a középpályás sor elől próbált meg mélységből indulva gólt szerezni. A kezdőcsapatba nevezett támadók közül a világbajnokságon alapesetben valószínűleg egyik sem lesz kezdő, sőt mi több, a szűk keretbeli tagságuk is kérdéses. Ők valószínűleg a kapitány döntését segítendően léptek pályára, mintegy utolsó esélyt kapva a bizonyításra.

A mester részéről érthető volt, hogy (amint azt korábban már megemlítettem) az esélyesebb alakulat ellen kevésbé mert kísérletezni, már ami a taktikai elemeket illeti. A jól bevált alapfelállás mellett szólt, hogy ebben a hadrendben szerette volna kipróbálni csapatát a keretszűkítés előtt, kipróbálva a még kérdőjeles játékosokat. A magyarországi szurkolók az interneten a justin.tv-n követhették a mérkőzést élőben.

1 komment

Címkék: foci futball felkészülés elefántcsontpart paraguay vb2010

2 komment

Címkék: foci nők futball mez szurkolók paraguay

Csoportkörös ellenfeleink közül ketten is pályára léptek ma felkészülési mérkőzéseken.

Ezek a találkozók tanulságosak lehetnek abból a szempontból, hogy ráébresztettek, senki ellen sem lehet biztosra menni. Mondom ezt főleg az új-zélandiak meccsét alapul véve.

A lesajnált kiscsapat, melynek VB szereplési jogosultságát is sokan megkérdőjelezik egy parázs hangulatú meccsen 1-0-ra legyőzte a sokkal esélyesebb szerb együttest. A „kivik” tudomást sem véve a két gárda közötti 63 helynyi világranglistabeli különbségről, harciasan küzdötték végig a 90 percet, eredményesen alkalmazva az általuk előszeretettel használt védekezésen alapuló futballt. Ezt nyugodt szívvel meg is tehették, hisz már a 22. percben megszerezték a vezetést egy kontra végén – ami sorsdöntőnek bizonyult. Az otthoni ligában szereplő 28 éves Shane Smeltz ezzel 16. gólját szerezte meg 26. válogatottbeli fellépésén. Habár a szerbek nem a legerősebb tizenegyükkel léptek pályára, mégsem mondhatjuk, hogy egy gyenge csapat futott ki a színeikben. Ez mindenféleképpen figyelemfelhívás Paraguay részére is, hiszen mint látjuk: a papírforma semmit sem jelent!

Szólj hozzá!

Címkék: foci szlovákia futball szerbia világbajnokság kamerun új zéland felkészülés ellenfelek vb2010

A goal.com nevű internetes újság jelentetett meg a minap egy riportot a dél-amerikai csapat egyik szurkolójával. A cikk szerint a guaranik nagyon elégedettek azzal, hogy a közvélemény nem számol velük (bár ahogy az oddsokat láttuk, a továbbjutás azért valószínűbb, mint a kiesés), így aztán könnyen meglepetést okozhatnak, ráadásul a nyomás is alig nehezedik rájuk (ezt amúgy Martino mester is megemlítette). A csapatot dublinba is elkísérő rajongók közül (állítólag "tisztességes" létszámmal jelentek meg, ami azért meglepő egy Dél-Afrikai túra előtt - ha csak nem a csapatrepülővel mentek ők is) Angel Denist szólaltatta meg a portál. Szerinte a csoportból való továbbjutás teljesíthető, főleg mivel a világbajnoki címvédővel kezdik a tornát. Angel barátunk Új-Zélandot "szerény képességűnek" titulálta, míg a szlovákokra a sötét ló képét aggatta. Angel! Nem kell félni tőlük sem, simán veritek őket! Mármint persze a pályán, nem támogatjuk mi itt az agressziót :).

1 komment

Címkék: foci futball világbajnokság dél afrika szurkolók cabanas paraguay vb2010 barrios

A mez

2010.05.28. 18:33 D king

Ha már a magyar sportoldalak alfája is lehozott ma egy cikket, bemutatva az Adidas mezben játszó csapatok szerelését, akkor úgy gondolom, az a legkevesebb, hogy mi is említést tegyünk arról, hogy milyen összeállításban lépnek pályára Paraguay legjobbjai.

 

Szólj hozzá!

Címkék: foci futball mez világbajnokság paraguay vb2010

Gerardo Daniel "Tata" Martino
Született: 1962. november 20, Rosario, Argentína.
Állampolgárság: argentin
Posztja játékosként: középpályás
Klubjai játékosként: CD Tenerife (spanyol), Newell's Old Boys (argentín), Lanús (argentin), Barcelona SC (equador).
Eredményei játékosként: argentin bajnok (1988, 1991, 1992).

5 komment

Címkék: foci futball edző világbajnokság dél afrika paraguay vb2010 martino bielsa libertad

süti beállítások módosítása