Szemezgetve az internetes fogadóirodák honlapjairól, összeszedtem néhány ajánlatot, amelyek Paraguay esélyeit tükrözik viszonylag reálisan.

A legfontosabbal kezdeném: valószínűleg nem ez a csapat emelheti majd magasba a győztesnek járó trófeát július 11-én.

A tobet 50-szeres, a betathome 70-szeres, a többi általam meglátogatott fogadásokkal foglalkozó portál egyaránt kereken 81-szeres pénzt fizetne, ha a világranglista 31. helyén álló alakulat lenne a végső győztes.

 

 

A csoportgyőzelemre sem ezt az együttest tartják a legesélyesebbnek. A nyereményszorzó ez esetben 4,00 és 4,33 között mozog – minimális eltérésekkel.

A csoport élére az olaszokat jósolják 1,4 közeli szorzókkal. Viszont Szlovákia a 7,5 – 7,8 közötti, valamint Új-Zéland 40,0 és 81,0 oddsokkal jóval esélytelenebb, ami egyértelműen jelzi, hogy ennek a két gárdának csodát kéne művelnie a nyolcaddöntős szereplés kivívásához.

Külön kategóriát képez, hogy Paraguay továbbjut-e a csoportból. Erre az IGEN választ valószínűsítik, mivel az erre vonatkozó szorzók 1,45 és 1,53 közöttiek, míg a nemleges válaszhoz rendeltek 2,3 és 2,5 közötti intervallumban mozognak.

 

Két portálon lehet fogadni arra is, hogy a CONMEBOL zónából melyik csapat jut a legtovább. Az egyik oldal 14-szeres pénzt kínál arra az eshetőségre, ha ezt Paraguay együttese éri el, ami Brazília és Agentína után a 3. legvalószínűbb lehetőség. A másik honlapon 17-szeres pénz áll házhoz ugyanezen csoda megvalósulása esetén, ami szintén a 3. legsanszosabb, de itt már Chilével holtversenyben.

 

És akkor következzenek a leglényegesebb, és talán a legtöbb embert megmozgató fogadási tételek, vagyis a csoportmeccsekre vonatkozó oddsok.

Az első meccsen az olaszok esélyesebbek papíron. A győzelmük 1,8 körüli pénzt fizet, amíg egy döntetlennel, vagy egy Paraguay győzelemmel már szép nyeremény ütheti markunkat. Az X 3,2-3,4-szeres pénzt ígér, míg az olaszverés 4,5-4,7-szeres szorzóval kecsegtet.

A bukmékerek szerint a csoport legkérdésesebb meccse is elég egyértelműnek tűnik. A szlovákok elleni győzelemmel megduplázhatjuk pénzünket, de egy döntetlen vagy egy esetleges vereség 3,2-3,7 -szeres összeget jelentene. A tobet oldalán érdekesség, hogy a döntetlen és a vereség azonos (3,20) szorzóval szerepel.

Az Új-Zéland elleni meccs tipikusan olyan találkozó, amelyre a tippmix biztosan csak kötésben enged majd tenni. Szerencsére az interneten szimplán is megtehetjük ezt a meccset, amivel szinte kockázat nélkül megfialtathatjuk pénzünket – 1,3-szoros szorzóval. A formalitás kedvéért: a döntetlen 4,75-szörös, míg az új-zélandi győzelem nem kevesebb, mint 10-szeres pénzt ígér.

 

 

A lényegesebb tételek után nézzünk pár érdekesebb fogadási eseményt.

A bet365 oldalán a csoportkörben megszerzett pontokra is lehet fogadni. Ezek tételesen felsorolva: 0 pont esetén a szorzó 41,00; 1 pont: 23,00; 2 pont: 23,00; 3 pont: 7,00; 4 pont: 4,00; 5 pont: 11,00; 6 pont: 4,00; 7 pont: 7,00 és végezetül 8 pont: 12,00.

 

A bwin lehetőséget biztosít arra, hogy megtippeljük, melyik lépcsőfok fogja a végállomást jelenteni az együttes számára. Ha már a csoportkört sem éli túl a válogatott, akkor 2,5-szörös pénz üti a markunkat, ha ez a nyolcaddöntőben történik meg, akkor 2,35-szörös. A többi eshetőségre már kevesebb az esély, így ezek szorzója magasabb. Ha a negyeddöntőben véreznek el, akkor 4,75-szörös, ha az elődöntőben, akkor 13-szoros, ha pedig a döntőben, akkor 41-szeres a nyeremény. (A végső győzelemről fentebb részletesebben írtam.)

 

Aki a házi gólkirályra szeretne fogadni, az a tobet oldalán teheti ezt meg.

Oscar Cardozo és Roque Santa Cruz esetén egyaránt 4,5-szeres pénzt fizetnek, míg Nelson Valdez házi gólkirálysága 5-szörös pénzt ígér. Az iroda további négy játékost nevez meg még erre esélyesként: Lucas Barrios (10,00), Edgar Benitez (12,00), Jorge Achucarro (15,00) és Cristian Riveros (20,00). Ha valaki arra teszi fel a pénzét, hogy egyetlen egy gólt sem tudnak szerezni a legalább 3 mérkőzés során, - és ez be is következne (de nem fog!) - az 50-szeres pénzt vághat zsebre. Az előbb említett gólvágókon kívül még egy játékosra tehetjük fel a pénzünket – amennyiben azt el szeretnénk bukni. Ő pedig nem más, mint Julio Cesar Caceres, aki védő létére már két góllal büszkélkedhet nemzeti színekben. :-) Mint láthatjuk, a fogadóiroda szerint ennél még az is reálisabb, hogy senki sem szerez gólt…

 

2 komment

Címkék: foci futball esély odds világbajnokság dél afrika paraguay vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr582037046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pyrogate · http://laalbirroja.blog.hu/ 2010.05.28. 11:44:52

Barrios 10.00??? Mivel Santa Cruz elég rossz formában van, a kis honosított argentin pedig Dortmundban idén elég jól muzsikált szerintem sanszos hogy házi gólkirály lesz. Szólj a Daninak hogy rakja meg :))

D king 2010.05.28. 22:56:55

@pyrogate: Daninak ez túl kicsi odds. :D
Én azért megtettem - a lehető legminimálisabb téttel, csak a kedvedért. :)
Amúgy van rá esély, hogy tényleg ő lesz a házi gólkirály, mivel nagy formában fut most. Persze annak is örülnék, ha Santa Cruz a végigpadozott szezon után itt robbantana.
süti beállítások módosítása