Félidőben 0-0

2010.06.24. 16:54 pyrogate

Gyors értékelés így a szünetben: egyelőre a mezőnyfölény megvan, de megint nem jutnak el a labdák a támadókig, ha pedig ez mégis megtörténik, akkor Cardozo és Santa Cruz nagyon hamar el is vesztik. Sajnos mindketten sérültek voltak az utóbbi időben, féltik a lábukat, nem ütköznek rendesen. A "rögbiválogatott" remekül tartja magát, bár most még ívelgetésekkel se nagyon próbálkoznak. Hátul jók vagyunk, Morel a bal oldalon futhatna fel többet, Caniza rendben van, nagyon is sokat vállalkozik, egyelőre a legtöbb veszélyt ő okozza. Véleményem szerint Vera és Valdez játszik még elől jól, de társak nélkül nem sokra mennek.

Ha Barrios és Torres is beáll, akkor mindenképpen több esélyünk lesz a gólszerzésre, bár jelen állás szerint az x is elfogadható, azért ne erre játsszunk! Nem vagyunk rosszak, de igazság szerint elöl a két csatár teljes csőd. Persze vegyük figyelembe, hogy akármikor robbanthatnak, nekik elég egy kis helyzet is, egy jól átvett labda is. Sajnos attól félek, hogy Új-Zéland teljesen felőröl fizikálisan minket, szóval jobb lenne picit elszakadni az emberektől és kombinatívabb, gyors-passzos megoldásokat választani. Caniza-Vera remekül csinálja egymás között, talán a csapat többi tagja is ráérez.

ti hogy látjátok?

1 komment

Címkék: foci futball új világbajnokság paraguay vb2010 zéland

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr92106978

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valoda · http://nyelvmanias.blogspot.com 2010.06.24. 17:22:13

Sajnos hiába a technikás játék, a kiwik a maguk rém egyszerű fizikai játékával szépen tördelik a játékot, bár őket sem értem, mert egy gól nekik is kéne. Paraguayból nagyon hiányzik Barrios játéka, míg Cardoso inkább csak szenved, sajnos...de azért csak Fuerza Paraguay! :)
süti beállítások módosítása