Elég sok sztereotípia él a japán futballal kapcsolatban. Ezeket most felejtsük el!
Alacsonyak – már nem csak 1.70 közeli törpékkel rohangásznak a pályán. Nem ők a mezőny legmagasabb csapata, de csak ívelgetésekkel nem is lehet már megverni őket.
Nincs futballkultúrájuk, csak a szumó a nagy sportjuk – ez sem igaz! Emlékezhetünk „A pálya ördögei” rajzfilmre, amely hazánkban is nagy népszerűségnek örvendett. Meg egyébként is, a labdarúgás a szigetországban is egyre felkapottabb. A J-League már nem csak valami gyenge Budesliga imitáció (annak a mintájára próbálták megalkotni).



A válogatottat már régóta nem csak a honi ligában játszó játékosok alkotják. A jelenlegi keretben is találunk Európában pallérozódó játékosokat, akik a következő klubokban keresik kenyerüket: Wolfsburg, CSZKA Moszkva, Catania. Igen, kevesen vannak, de már fentebb is említettem, hogy a hazai liga is egyre erősebb potenciált képvisel.

Már nem csak robotfocit játszanak, nem csak egy-két betanult sémát ismernek. A dánok elleni utolsó csoportmeccsen is láthattunk pár szellemes megoldást tőlük, elég csak a Vb egyik legtetszetősebb góljára gondolni, vagy felidézhetünk néhány szép cselt is.
Erőnlétben is a topcsapatok közé kell sorolni őket, ez a szorgos ázsiai fizikai felkészülést dicséri.
Persze még ezek tükrében is badarságnak tűnik a szövetségi kapitányuk azon kijelentése, hogy a 4 közé fognak jutni. Már ezzel is nagy sikert értek el, hogy hazájukon kívül először bekerültek az egyenes kieséses szakaszba. Ám most Paraguay szeretne hasonló történelmi bravúrt véghezvinni – soha nem látott magasságokban szárnyalni!


Érdekes mérkőzésnek nézünk elébe, vannak hasonlóságok a két csapat játékában. Mindkét csapatnak erőssége a szervezett, nehezen áttörhető védelem. A rögzített helyzeteknél mindkét csapat veszélyes. Japán szabadrúgásai életveszélyesek – ezt láthattuk már a VB-n is -, míg  a szögletből/szabadrúgásból történő beívelések könnyen gólra válthatóak paraguayi részről.
A csatársora egyik válogatottnak sem brillírozott eddig a tornán, de megbízható játékosokat találunk ebben a szekcióban is.

Eddig egyik csapat sem volt rákényszerítve, hogy kinyíljon, kitámadjon. Paraguay nem állt vesztésre eddig, és döntetlen állás esetén sem játszott győzelmi kényszerben. Japán ugyan Hollandia ellen játszott hátrányban – és végül ki is kapott – Hollandia ellen, de tudták, nem azon a meccsen kell pontot/pontokat szerezniük. Inkább a minél kisebb arányú vereséget akarták stabilizálni. Ez sikerült neki, aminek eredményeképpen utolsó csoportmeccsükön egy döntetlen is elégséges lett volna az üdvösséghez.

Most végre megláthatjuk valamelyik csapatot kitámadni, amit én személyesen nagyon várok. Jó, arra is van lehetőség, hogy 0-0-ra kióvatoskodják a mérkőzést, de bízok benne, hogy nem így lesz.
Persze arra is van esély, hogy az első büntetőpárbajt izgulhatjuk végig a világbajnokság során. Amennyiben erre kerülne sor, akkor én dél-amerikai továbbjutást várok.
Azonban én rendes játékidő után szeretnék győzelmet ünnepelni. Kétgólos győzelmet jóslok. Ami lehet akár 2-0, vagy 3-1 is ide. Persze a józan ész mást diktálna – egygólos győzelem, vagy a már említett döntetlen.
Szervezett, földön zajló játékra van kilátás, és mindenféleképpen nagy küzdelmet várok. Fejetlen rohanásra azonban ne számítsunk, ez nem jellemző egyik csapatra sem. Akik a taktikus játékban lelik örömüket, azok viszont elégedettek lehetnek ezzel a párosítással.

Paraguay számára már az is újdonság, hogy esélyesként várja a nyolcaddöntőt. Ilyen még nem történt velük! Remélem, elbírják ezt az édes terhet!
A várható felállás: Villar - Caniza, Da Silva, Alcaraz, Morel - Vera, Santana, Riveros - Santa Cruz, Barrios, Haedo

Fuerza Albirroja!!!
 

12 komment

Címkék: foci japán futball világbajnokság paraguay vb2010

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr572118579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a Figyelööö 2010.06.29. 15:21:50

Ha megnézzük, hogy Japánnak 127 millió a lakossága, szemben a paraguayi 6 milkóval, akkor nincs miről beszélnünk, annyival nagyobb ott a meritési lehetőség.....

Aztán majd a pályán eldől....

Paraguay por siempre y siempre

1kutya 2010.06.29. 15:27:05

Vamos! Vamos!

robogok is haza és bebetonozom magam egy akó kisfröccsel a tévé elé!

nem tudom ki Paraguay védőszentje, de most az legyen velünk!

(félidőben jelentkezem:)

mréveiller 2010.06.29. 15:39:24

a jappok menjenek haza. Hajrá paragauy!

1kutya 2010.06.29. 16:53:42

hát ezért kár volt:(

wally's · http://allwhites.blog.hu 2010.06.29. 16:57:41

nézem a meccset, meg drukkolok is, ha már ti mentetek tovább, de semmi biztató. hajrá...

1kutya 2010.06.29. 18:44:03

Vamooosss! Vamooosss!

The Paramour 2010.06.29. 18:44:26

Hát ez nagyon gyenge meccs volt.....

1kutya 2010.06.29. 18:46:53

D king, pyro: elég ittasak vagytok már fiúk?:-DDD

Kulminaator 2010.06.29. 18:54:52

Hogy nincs ott a helyük a legjobbak között az tuti.Ekkora szar meccset régen láttam.

ROQUE 2010.06.29. 18:55:34

Ma ennyi is elég volt. Még három 0-0 és világbajnokok vagyunk.

1kutya 2010.06.29. 19:18:25

@ROQUE: áhhh...

az ibériaiakat (bármelyik is légyen) megverjük 1-0-ra:-DDD

(most meg átmegyek a szomszédba és Marci haveromnak leverek egy nyakast mert fújja vuvuzelát bazmeg):-DDD

D king 2010.06.29. 23:00:28

@1kutya: Erre a meccsre csak 1 sört áldoztunk, aztán el is ment a kedvem a továbbiaktól. Pedig lehet, hogy 10 után élveztem volna a meccset.
Elég gyenge volt, ennél jóval több kell a spanyolok ellen!
Én egy laza 1-0-t remélek.
Ritka gyenge meccs volt, a nagy tét mindkét csapatot nyomta, ez látszott is.
De a siker az siker!!!! És a védelem bíztató.
Vamos Paraguay!!!
süti beállítások módosítása