Az Independent beharangozójából és Santa Cruz szavaiból csemegézünk:

"Magasak az elvárásaink a Copa America-val kapcsolatban, idén szeretnénk végre valami különlegeset alkotni."

Mikor, ha nem most?

Brazília, Argentína átalakulóban, Mexikóból B csapat jön, Chile és Uruguay azonban egyre csak erősödik. Most még talán ők is verhetők, azonban Paraguay válogatottja talán most lehet a legjobb: Számos játékos befejezi a torna után, azaz eltűnik egy újabb csodálatos generáció, amely már így is történelmi tettet hajtott végre: bejutott a 8 közé a VB-n. Ez eddig még egyetlen paraguay-i csapatnak sem sikerült, pedig ugye kétszer nyertek Copát...

 

"Utoljára 1979-ben nyertük meg a kupát és ez bizony nagyon régen volt. Jelenleg elég jó játékosokból áll a válogatottunk és ismerek számos játékost a generációmból, akik akarnak nyerni valamilyen trófeát, mielőtt befejezik a pályafutásukat a nemzeti színekben."

Villar, Da Silva, Darió Verón, Enrique Vera, Santa Cruz minden bizonnyal utoljára lép pályára a vörös-fehér csíkos mezben, de ki tudja mi lesz a sorsa Riverosnak vagy épp Alcaraznak, Valdeznek a következő Copáig? Persze az átlagéletkor inkább 26-27 körül van, de 4 év múlva bőven átlépik ezek a játékosok a harmincat, tehát a VB-hősök közül a többség aligha lesz alapember, ráadásul bár vannak tehetséges fiatalok, nem biztos, hogy mindenkit tudnak pótolni. No meg, ez már másik csapat lesz.

"Úgy megyünk erre a tornára, mint az első paraguay-i csapat, amely elérte a negyeddöntőt a világbajnokságon. Ráadásul a csapat nagy része elég régóta játszik együtt, szóval azt hiszem, ez a legjobb alkalom arra, hogy valami történelmit érjünk el ismét."


De még mennyire igaza van! Villart már most Chilavert mellett a valaha volt egyik legjobb paraguay-i kapusnak tartják, Santa Cruz pedig egy gólra van, hogy beérje Oscar Cardozót a válogatott örökranglistáján. Ráadásul ő a legjobb példa arra, hogy a Copán nyújtott remek teljesítménnyel európai igazolást lehet "nyerni". 1999-ben Roque 3 góllal és remek játékkal mutatkozott be, vitte is a Bayern München. Ebben bízik jelenleg Marcelo Estigarribia, akit 2010-ben adott kölcsön a Le Mans-i klubja a Newell's Old Boysnak, ahol olyannyira  jól játszott, hogy az újság a siker egyik kulcsának tartja, a két csatár mögött játszó fiatalt (23 éves). Ráadásul már most hírbe hozták a Rangers-szel, tehát neki extra motivációt jelent Santa Cruz példája. Barriost állítólag a Chelsea hívja, Martino szerződése pedig lejár, így a VB negyeddöntő után mondjuk egy európai csapat kispadjára is leülhetne egy Copa győzelemmel.

"A jó csapatokat a trófeák alapján lehet igazán mérni, éppen ezért a mi célunk nem is lehet más, mint megnyerni a Copa America-t."

Úgy legyen, Roque!

1 komment

Címkék: santa cruz copa america 2011 sajtóelemzés

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr863021753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2011.07.01. 21:03:28

@pyro: végül is akkor minden mellettünk szól!

csak sajnos ilyenkor szokott jönni a pofáraesés:(
süti beállítások módosítása