Paraguay csapata már ott van minden bizonnyal a stadionban, a szurkolók pedig a létesítmény környékén melegítenek - remélhetőleg vuvuzela mentesen, hideg sörrel, vagy valami alkoholos koktéllal ("cana"-t nem hiszem h kapnak ott) melegítenek, persze közben folyamatosan hangosan szurkolva.

Mi itt, ketten egy kivetítős bulit tervezünk, tehát menjetek, nézzétek a meccset, igyatok, egyetek, pihenjetek - és utána remélhetőleg ünnepeljetek. Ne számítsatok közvetítésre, hiszen valószínűleg Ti is látjátok a mérkőzést, a véleményünk pedig szerintem meccs közben sem érdekel Titeket majd - hiszen leköt a találkozó, melyen a világbajnoki címvédővel játszunk majd! Ha utána mégis megvitatnátok, hát gyertek ide, és írjatok nyugodtan kommentet, lesz cikk is, olvassatok, lájkoljátok és persze csatlakozzatok Paraguay imádatunkhoz!!!


Miközben mi így hangolunk - jó hideg sörrel persze - aranylábúink az öltözőben húzzák fel melegítőjüket és a cipőt, mellyel majd be akarnak találni az olaszok hálójába. Aztán kifutnak a gyepre, elszántan, ahogy kell, miközben próbálják elképzelni, hogy milyen lesz a hangulat a teli stadionban. Hátborzongató lesz, az biztos. És egyből a legjobbak ellen, ott állnak majd Gattuso, Cannavaro és Buffon közelében, és ez a tisztelet nem félelmet, hanem azt az érzést hozza ki belőlük, hogy "igen, meg kell mutatnom nekik". Ez a meccs, ahol akárki eladhatja magát, ahol egy jó játékkal mindent bűnét megbocsátják majd neki, ahol mennybe mehetnek a fiúk, és persze a pokolba is. Látták tegnap az ausztrálokat lógó orral leballagni a pályáról. Szégyen volt, amit mutattak. De ők, Paraguay ezt nem engedheti meg magának! Ahogy Simon Tibi is mondta anno:

"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"


Fiúk, rajtatok a világ szeme! Most kell szurkolókat szerezni magatoknak, és persze beváltani egy egész ország álmát: cél a 8 közé jutás! Írjatok történelmet!

Ahogy ballagnak lent a gyepen, a hűvös dél-afrikai levegőben könnyedén mozognak a játékosok. Nem teher ez, kiváltság.
Jó most Paraguay játékosnak lenni.
Csak a meccs után is maradjon így.



 

2 komment · 1 trackback

Címkék: foci futball világbajnokság paraguay vb2010 nyitómérkőzés

A bejegyzés trackback címe:

https://laalbirroja.blog.hu/api/trackback/id/tr322081501

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az olaszokkal szoros lesz 2010.06.14. 19:50:10

Nagyon szoros meccsre számíthatunk este Olaszország-Paraguay összecsapásában, ami azért hangozhat elsőre furán mert a vb címvédője, a négyszeres aranyérmes fog összecsapni egy eddig szinte semmilyen eredményt elért csapattal.Mégis a selejtezők és felké...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása