Sok-sok szűkös esztendő után Paraguay kvalifikálta magát a soros világbajnokságra (legutóbb 1986-ban volt VB résztvevő). Méghozzá hogyan! A dél-amerikai selejtezőcsoportban a 2. helyen végzett Argentína mögött. (Hozzá kell tenni, Brazília az akkori szabályok szerint címvédőként automatikus résztvevője volt a tornának, így nem kellett selejteznie.)
Ezek alapján Paraguay joggal remélhette, hogy az új, Aranygenerációnak kikiáltott csapat maradandót alkot majd Franciaországban.

5 komment

Címkék: foci franciaország futball 1998 világbajnokság paraguay chilavert

24 óra múlva hatalmas siker kapujában fogunk állni. Sőt, már a kilincset markolásszuk majd a kezünkben, hiszen ekkora esélyünk talán soha sem volt arra, hogy bejussunk a világ legjobb nyolc csapata közé. Kedden azonban a Japánok következnek, akik azért valljuk be: verhetőek. Őszintén szólva mindkét válogatottnak nagyjából ugyanannyi esélye van a továbbjutásra, a dél-amerikaiaknak talán valamivel több. Reménykedünk, hiszen ez a nemzet abszolút megérdemelné ezt a történelmi sikert. Még akkor is, ha utána esetleg egy nagyobb zakóval távoznánk (amit azért kétlek) - ezt az eredményt ugyanis már senki nem venné el az Albirrojától.

5 komment

Címkék: foci japán futball világbajnokság nyolcaddöntő paraguay vb2010

Túl vagyunk három meccsen, de legalábbis a csoport küzdelmeit már túléltük, elérkezett hát az idő az értékelésre. Igazi erőpróbára eddig maximum Olaszország állította a fiúkat, de ők később bebizonyították: nem túl acélosak. Ergo Japán még nem láthatta, mit tud  igazán ez a paraguay-i válogatott. Egy kis egyéni véleményem következik a játékosainkról, így a kevésbé tájékozottak is megtudhatják: ki milyen formában várja a találkozót. Japán kémek kíméljenek:) Albirroja fanok: lehet egyetérteni, és lehet hevesen tiltakozni. Mivel Magyarország a "tízmillió szövetségi kapitány országa", így azt hiszem amennyire én nagy szakértő lehetek, úgy Ti is ugyanúgy megtehetitek ezt. Paraguay válogatottja következik apró részekre lebontva:

6 komment

Címkék: foci japán futball világbajnokság értékelés nyolcaddöntő paraguay vb2010

Az eddigi visszajelzések alapján kiderült, hogy melyik szurkoló hölgy nyerte el leginkább olvasóink tetszését. Most megünnepelve a csapat továbbjutását, egy kis ajándékkal szeretnénk kedveskedni. Az egyik legfotogénebb Paraguay-szurkolóról még több kép, és egy video az olvasóink jutalma, akik Magyarországról is sikeresen szurkoltak az Albirroja sikereiért! A képeken Larissa Riquelme, valamint egyik szurkolótársa (szintén impozáns "suna") látható, továbbá a videón is őt csodálhatjátok meg.

Fuerza Paraguay!!!

25 komment

Címkék: nők csajok szurkolók paraguay

Mint azt tudjátok, kezdünk célegyenesbe kerülni. Remélhetőleg még legalább két mérkőzésen szoríthatunk a csapatnak, sőt, ki tudja mi lesz ennek a vége! Mindenesetre az igazi Paraguay szurkoló nem csak az aktuális VB-n szorít majd a csapatért, hanem a VB-k között, vagy éppen a Copa Americán. Egy biztos: a blog nem fog leállni, sőt! Célunk, hogy a dél-afrikai világbajnokság után is beszámoljunk majd a csapatról. Nyilvánvalóan ritkulni fogunk, így könnyen lemaradhattok a hírekről. Létrehoztunk egy Facebook csoportot azonban, így aki jelen van az oldalon, azok értesítést kapnak az új bejegyzésekről, a csapat körüli hírekről. Persze nem kötelező belépni, de megígérhetem, hogy a képek között fel-feltűnnek majd pl. jó csajok is, szóval érdemes! :)

Hogy mi a cél? Szeretnénk Nektek továbbra is eljuttatni a híreket. Úgy vettük észre, vagyunk egy páran - talán a japók elleni győzelem után majd még többen - és szeretnénk, ha az ország iránti szeretetek megmaradna a VB után is. Reklámokat meg felesleges leveleket nem fogtok kapni, nyugi. Képeket viszont töltök oda, tölthettek ti is, szóval egy szó mint száz:

csatlakozz a VAMOS ALBIRROJA - PARAGUAY SZURKOLÓK csoportjához

A japánok ellen pedig előőőőreee!!!

Addig is olvassátok ezt: Problémák a csatársorban

2 komment

Címkék: foci facebook futball világbajnokság paraguay vb2010

A CSAPAT ott van a legjobb tizenhat között, ahol Japánnal kell megküzdeni a továbbjutásért. Ellenük az eddigieknél hatékonyabban kell játszani, mert el kell ismerni, a válogatott az eddigi három meccsen egyszer sem hozta ki magából a maximumot. Ez persze azért volt, mert az eddigi ellenfelek nem kényszerítették rá erre a csapatot. Japán ellen azonban már nem lehet hibázni, főleg a csatároknak kell pontosabbnak lenniük a befejezéseknél.

2 komment

Címkék: foci futball sztárok világbajnokság benitez paraguay vb2010 santa cruz martino barrios cardozo valdez

Továbbjutottunk!

2010.06.24. 17:55 pyrogate

Paraguay csoportelsőként, 5 ponttal a legjobb 16-ban! A meccsről és a továbbjutásról értékelés később. Addig is ünnepeljünk!

7 komment

Címkék: foci futball világbajnokság paraguay továbbjutás vb2010

Félidőben 0-0

2010.06.24. 16:54 pyrogate

Gyors értékelés így a szünetben: egyelőre a mezőnyfölény megvan, de megint nem jutnak el a labdák a támadókig, ha pedig ez mégis megtörténik, akkor Cardozo és Santa Cruz nagyon hamar el is vesztik. Sajnos mindketten sérültek voltak az utóbbi időben, féltik a lábukat, nem ütköznek rendesen. A "rögbiválogatott" remekül tartja magát, bár most még ívelgetésekkel se nagyon próbálkoznak. Hátul jók vagyunk, Morel a bal oldalon futhatna fel többet, Caniza rendben van, nagyon is sokat vállalkozik, egyelőre a legtöbb veszélyt ő okozza. Véleményem szerint Vera és Valdez játszik még elől jól, de társak nélkül nem sokra mennek.

Ha Barrios és Torres is beáll, akkor mindenképpen több esélyünk lesz a gólszerzésre, bár jelen állás szerint az x is elfogadható, azért ne erre játsszunk! Nem vagyunk rosszak, de igazság szerint elöl a két csatár teljes csőd. Persze vegyük figyelembe, hogy akármikor robbanthatnak, nekik elég egy kis helyzet is, egy jól átvett labda is. Sajnos attól félek, hogy Új-Zéland teljesen felőröl fizikálisan minket, szóval jobb lenne picit elszakadni az emberektől és kombinatívabb, gyors-passzos megoldásokat választani. Caniza-Vera remekül csinálja egymás között, talán a csapat többi tagja is ráérez.

ti hogy látjátok?

1 komment

Címkék: foci futball új világbajnokság paraguay vb2010 zéland

A két legfontosabb feladat Paraguay számára: nem lebecsülni a soros ellenfelet és megpróbálni ráerőltetni a saját akaratot az óceániaiakra. Amennyiben ezeket szem előtt tartják, és meg is valósítják kedvenceink, akkor a másik mérkőzésre nem is kell figyelni. Szerencsére a csapat sorsa a saját kezében van. Ezt meg kell becsülni, és élni kell vele!

2 komment · 1 trackback

Címkék: foci futball világbajnokság új zéland paraguay vb2010 barrios

Volt egy álmom

2010.06.24. 12:10 pyrogate

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Egy hónappal ezelőtt elindítottuk ezt a blogot. Tudtuk, hogy nem ez lesz a legnépszerűbb, hiszen nem Brazíliáról, Olaszországról vagy Angliáról írunk, hanem "csak" Paraguayról, mely Dél-Amerika "középcsapata". 3 ország volt a kontinensen már világbajnok, a többiek általában a csoportból való továbbjutást is sikerrel élik meg. Néha-néha egy meglepetés, egy-egy hatalmas meccs, szívvel-lélekkel küzdés és végül a szomorú, de legtöbb ember számára nem fájdalmas búcsú. Ez jutott nekik mindig is. Nem mondom, hogy Paraguay idén berobban és megnyeri a VB-t, de egy hónappal ezelőtt elterveztem: egészen a negyeddöntőig követjük majd a csapatot, és írjuk nektek ugyanúgy, tiszta-szívvel, mint ahogy a csapat mindent belead ebbe a történelmi sikerbe. Ma pedig itt állunk a siker kapujában, legalábbis látjuk egyre közelebbről.

1 komment

Címkék: foci futball új világbajnokság paraguay vb2010 zéland

süti beállítások módosítása