Sok-sok szűkös esztendő után Paraguay kvalifikálta magát a soros világbajnokságra (legutóbb 1986-ban volt VB résztvevő). Méghozzá hogyan! A dél-amerikai selejtezőcsoportban a 2. helyen végzett Argentína mögött. (Hozzá kell tenni, Brazília az akkori szabályok szerint…

5 komment

Címkék: foci franciaország futball 1998 világbajnokság paraguay chilavert

24 óra múlva hatalmas siker kapujában fogunk állni. Sőt, már a kilincset markolásszuk majd a kezünkben, hiszen ekkora esélyünk talán soha sem volt arra, hogy bejussunk a világ legjobb nyolc csapata közé. Kedden azonban a Japánok következnek, akik azért valljuk be: verhetőek.…

5 komment

Címkék: foci japán futball világbajnokság nyolcaddöntő paraguay vb2010

Túl vagyunk három meccsen, de legalábbis a csoport küzdelmeit már túléltük, elérkezett hát az idő az értékelésre. Igazi erőpróbára eddig maximum Olaszország állította a fiúkat, de ők később bebizonyították: nem túl acélosak. Ergo Japán még nem láthatta, mit tud …

6 komment

Címkék: foci japán futball világbajnokság értékelés nyolcaddöntő paraguay vb2010

Mint azt tudjátok, kezdünk célegyenesbe kerülni. Remélhetőleg még legalább két mérkőzésen szoríthatunk a csapatnak, sőt, ki tudja mi lesz ennek a vége! Mindenesetre az igazi Paraguay szurkoló nem csak az aktuális VB-n szorít majd a csapatért, hanem a VB-k között, vagy éppen a…

2 komment

Címkék: foci facebook futball világbajnokság paraguay vb2010

A CSAPAT ott van a legjobb tizenhat között, ahol Japánnal kell megküzdeni a továbbjutásért. Ellenük az eddigieknél hatékonyabban kell játszani, mert el kell ismerni, a válogatott az eddigi három meccsen egyszer sem hozta ki magából a maximumot. Ez persze azért volt, mert az eddigi…

2 komment

Címkék: foci futball sztárok világbajnokság benitez paraguay vb2010 santa cruz martino barrios cardozo valdez

Továbbjutottunk!

2010.06.24. 17:55 pyrogate

Paraguay csoportelsőként, 5 ponttal a legjobb 16-ban! A meccsről és a továbbjutásról értékelés később. Addig is ünnepeljünk!

7 komment

Címkék: foci futball világbajnokság paraguay továbbjutás vb2010

Félidőben 0-0

2010.06.24. 16:54 pyrogate

Gyors értékelés így a szünetben: egyelőre a mezőnyfölény megvan, de megint nem jutnak el a labdák a támadókig, ha pedig ez mégis megtörténik, akkor Cardozo és Santa Cruz nagyon hamar el is vesztik. Sajnos mindketten sérültek voltak az utóbbi időben, féltik a lábukat, nem…

1 komment

Címkék: foci futball új világbajnokság paraguay vb2010 zéland

A két legfontosabb feladat Paraguay számára: nem lebecsülni a soros ellenfelet és megpróbálni ráerőltetni a saját akaratot az óceániaiakra. Amennyiben ezeket szem előtt tartják, és meg is valósítják kedvenceink, akkor a másik mérkőzésre nem is kell figyelni. Szerencsére a…

2 komment · 1 trackback

Címkék: foci futball világbajnokság új zéland paraguay vb2010 barrios

Volt egy álmom

2010.06.24. 12:10 pyrogate

Álmodtam egy világot magamnak, Itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy be tudjak lépni, Van hitem a magas falak előtt. Egy hónappal ezelőtt elindítottuk ezt a blogot. Tudtuk, hogy nem ez lesz a legnépszerűbb, hiszen nem Brazíliáról, Olaszországról vagy Angliáról írunk, hanem…

1 komment

Címkék: foci futball új világbajnokság paraguay vb2010 zéland

Boldogság van!

2010.06.23. 02:56 pyrogate

"Santa Cruz célja a negyeddöntő"; "Martino: a csapat tökéletes volt"; "Barrios-t nem zavarja a góltalanság, ha a csapatnak jól megy", "Tökéletes kontroll Szlovákia ellen", "A siker kapujában" Ilyen, és ezekhez hasonló címekkel…

11 komment · 1 trackback

Címkék: foci futball új világbajnokság paraguay vb2010 zéland

süti beállítások módosítása